Retteghetnek a devizahitelesek

Sötét felhők gyülekeznek a devizahitelesek fölött, miután a svájci jegybank kamatemelésre készül. Binder István a PSZÁF szóvivője szerint ugyanakkor ez nem feltétlenül jelentené a kölcsöntulajdonosok terheinek növekedését.

Az alpesi országban legközelebb március 17-én dönthetnek az alapkamat szintjéről. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője a 180 percben hangsúlyozta: a bankok nagyon óvatosan nyúlhatnak a kamatemelés eszközéhez, hiszen még mindig növekszik a kilencven napon túli késedelmet felhalmozó hitelfelvevők aránya.

Binder István szerint ha a pénzintézetek mégis kamatot emelnének, azt az ügyfelek jóval később, akár egy év múlva éreznék csak meg.

Arra a kérdésre, hogy egy esetleges kamatemelés mennyivel emelheti a törlesztőrészleteket, a szóvivő egy 2008-as példával válaszolt. Egy húszéves futamidejű, ötmillió forintos hitelnek akkoriban négy százalék volt a kamata, az egyszázalékos jegybanki kamatemelés pedig 9 százalékkal emelte volna a törlesztőrészletet.

Binder István ugyanakkor hangsúlyozta: elképzelhetetlennek tart egy ilyen mértékű svájci kamatemelést. A PSZÁF szóvivője „hangsúlyozta azt is, hogy az árfolyamváltozásnak és az országkockázatnak sokkal nagyobb hatása van a törlesztőrészletre.

(Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.