Sukorói ingatlanügy - Hatszázmillióval többre értékelték a csereföldeket

Valós értéküknél csaknem 600 millió forinttal drágábban szerepelnek a sukorói ingatlancsere szerződésében a pilisi és albertirsai földterületek - közölte a kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője csütörtökön.

A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt 2009 áprilisa óta folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen, a sukorói és az albertirsai, valamint pilisi ingatlanok cseréje miatt.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a főügyészség által kirendelt igazságügyi szakértő szerint a csereszerződéssel érintett albertirsai és pilisi ingatlanok összértéke 193,8 millió forint, amelyből 15,1 millió forint értéket képvisel a 4-es főút Monor-Pilis elkerülő szakaszának nyomvonalával érintett terület. Ezzel szemben a csereszerződésben az albertirsai és pilisi ingatlanokat összesen 787,4 millió forintban számították be, vagyis a csereszerződésben megjelölt és a szakértő által meghatározott érték különbsége 593,5 millió forint - tette hozzá.

Mint írta, a szakértői vélemény megállapításairól a főügyészség - törvényi kötelességének eleget téve - tájékoztatta a Pénzügyminisztériumot, az MNV Zrt. ellenőrző bizottságát, valamint az ügyben ugyancsak vizsgálatot folytató Állami Számvevőszéket. A büntetőeljárásban még senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként a főügyészség.

Lezárult PM vizsgálat

Lapunk időközben úgy értesült: lezárásához közeledik az a Pénzügyminisztérium által kezdeményezett vizsgálat, amelyre Oszkó Péter adott utasítást a közelmúltban. Mint tudjuk, több szakértő nem vállalata el a területek értékelését, az ügy miatt kialakult politikai vita miatt.

A vizsgálat keretében végül egy igazságügyi szakértőt kértek fel, amelyre okot adott az Állami Számvevőszék elmarasztaló jelentése is. Ez az igazságügyi ingatlan szakértő azonban megállapította, hogy az MNV Zrt. által korábban készíttetett szakmai értékbecsléshez képest ár-érték eltérést nem talált, az értékelést szakmailag „alátámasztottnak és összegében jónak" ítélte meg.

Vitázzanak az értékbecslők!

Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ezért felkéri a pilisi és albertirsai ügyben eltérő véleményeket megfogalmazó szakértőket, hogy folytassák le szakmai vitájukat földterületek értékével kapcsolatban, ugyanis olyan szakkérdésről van szó, melynek eldöntésére a hatályos törvények értelmében az MNV Zrt. nem jogosult - áll a vagyonkezelő lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A Nemzeti Vagyonkezelő ezen vita lefolytatása után alakítja ki szakmai álláspontját a további lépésekkel kapcsolatban. A társaság felhívta figyelmünket arra, hogy Vagyontörvény és az érvényes Kormányrendelet előírásainak megfelelően már az eredeti értékbecsléseket is közbeszerzései pályázaton kiválasztott független értékbecslővel készítette.

Előzmények

A King,s City elnevezésű beruházásra egy amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoport készül, amely 2013 közepére 275 milliárd forintos költséggel gigantikus idegenforgalmi komplexumot szándékszik létrehozni a Velencei-tó északi partján. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztatóközpont is helyet kapna.

Az ingatlan, amelyen a komplexum épül, Sukoró külterületén van. A korábban állami tulajdonban lévő üres területhez az egyik befektető, Joav Blum úgy jutott hozzá, hogy felajánlotta cserébe a magyar államnak a Pest megyében található összesen 183 hektárnyi gyümölcsösét. Az albertirsai és pilisi ingatlanok az M4-es autópálya tervezett nyomvonalán találhatóak, ezért került sor a cserére.

Az Állami Számvevőszék szerint a telekcsere-szerződés a polgári törvénykönyv alapján semmisnek tekinthető. A számvevők azt feltételezik, hogy mivel az autópálya-építés nem az ingatlanok teljes területét érinti, a közcél nem áll fenn.
A székesfehérvári városi ügyészség korábban közokirat-hamisítás bűntettével vádolta meg a sukorói ingatlancserében érintett magánszemélyt, a Fejér Megyei Főügyészség pedig négy óvást nyújtott be az ügyben.

 

 

A per tárgya
Sukoró, 2009. augusztus 3. Fejér megyében a Velencei tónál, Sukoró közelében az evezős pálya környékén a tervezett King City nevű, háromezer-ötszáz vendég befogadására alkalmas szálloda és szórakoztató komplexum valamint kaszinó beruházás helyszíne. MTI Fotó: H. Szab Sndor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.