Sukoró-ügy: az ügyészség a saját értékbecslésében is kételkedik

Jogi hibák miatt megkérdőjelezhető a sukorói telkekről az ügyészség megrendelésére készült értékbecslés, amire az egész eljárást alapozzák. Az ügyészség szerint is.

A sukorói telekcsere ügyében az ügyészség által készített értékbecslés megalapozottságát kérdőjelezi meg az, hogy maga az ügyészség szólította fel a szakvéleményt készítő céget az anyag kiegészítésére. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI-nek megerősítette, hogy a közelmúltban a szakvélemény kiegészítésére hívták fel az ingatlanszakértőt, azt azonban, hogy mi tárgyban, azt lapunk kérdésére nem kívánta pontosítani.

A szóban forgó értékbecslés az, amely alapján a hatóság igazolva látja, hogy a sukorói telekcsere ügyében 1,3 milliárdos vagyoni hátrány érte az államot. A Népszabadság információi szerint a határozatban megjelölt egyik ok, hogy az ingatlanszakértő egy hatályon kívül helyezett rendelkezést is figyelembe vett az értékbecslés elkészítésénél. Azt nem lehet tudni, hogy mindez milyen mértékben befolyásolta az értékbecslés végeredményét, az ugyanakkor biztos, hogy a jogi szakvélemény megalapozottságát aláássa.

Annál is inkább, mert az ügyben hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt hat gyanúsított ellen folyó büntetőeljárásnak ez az értékbecslés az alapja. S ez számít a legfőbb bizonyítéknak abban a polgári perben is, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a saját maga által korábban kötött telekcsere-szerződés semmissé nyilvánítását kérvényezi. Igaz ugyanakkor az is, hogy e polgári pernek ma már jó ideje nem témája az értékaránytalanság - szemben egyes kommunikációs stratégiákkal - az eljárásban jó ideje apróbb helyi szabályok be- vagy be nem tartását tárgyalják.

Császy Zsolt, a szerződést előkészítő egykori MNV-s értékesítési jogi igazgató - egyben az ügy egyik gyanusítottja - lapunknak elmondta: még Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése előtt levélben kereste meg az ügyben az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságát. Igaz, Gyurcsány ellen hivatali visszaélés a gyanú a kiszivárgott információk szerint, így a mentelmi bizottság vélhette úgy is, hogy az értékbecslés megalapozottsága nem lehet tárgya a volt miniszterelnök ügyének. Annyiban azonban mégis, hogy az ügyészség által a mentelmi bizottságnak küldött anyag azt sugallja, hogy Gyurcsány utasítására "manipulálták" az állam által készített értékbecsléseket. Császy ezt mindvégig határozottan visszautasította, s az ügyészség által kért kiegészítés - e pillanatban - az ő jogi és szakmai álláspontját látszik igazolni.

Kérdés, hogy a 2009-ben elkészült anyagról miért csak most derül ki, hogy hatályon kívül helyezett jogszabályok alapján készült? S az is: ezzel összefüggésben van-e hogy az ügyet firtató gyanúsítottat holnapra újabb gyanúsítotti kihallgatásra idézték, ezúttal a moszkvai kereskelmi képviselet irodaházának eladása ügyében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.