Stiglitz nem most zárná el a pénzcsapot

Korai lenne a Fed részéről, ha elkezdené csökkenteni a kötvényvásárlási programjának (QE3) mértékét, mert a világ legnagyobb gazdasága még nem talált vissza a normális kerékvágásába – hangoztatta a Joseph Stiglitz világhírű közgazdász Ammanban, a Világgazdasági Fórumon.

A Fed havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programja jelenleg az egyetlen, ami segíti az amerikai gazdaság növekedését – mondta a Nobel-díjas közgazdász. A gazdaság egyelőre nem működik a tőle megszokott módon, de az sem lenne jó, ha a stimulussal fenntartott jelenlegi állapotot tekintenénk a jövőben normálisnak – mondta a Columbia Egyetem professzora.

Az amerikai tőzsdeindexek erősödnek, a kötvényhozamok pedig immár negyedik hete csökkennek azután, hogy Ben Bernanke jelezte: csökkenthetik a kötvényvásárlások volumenét, amint a gazdasági növekedés pályáját már fenntarthatónak vélik. Erre több jel utal, a tartós fogyasztási cikkek rendelésállománya például a várakozásokat felülmúlóan növekedett áprilisban, ami arra utal, hogy a második félévben javul az amerikai gazdaság helyzete.

Stiglitzhez hasonlóan látja a helyzetet a fórumon részt vevő Zsu Min, a Nemzetközi Valutaalap kínai igazgatóhelyettese, szerinte az amerikai gazdaság még mindig a felépülési szakaszban van, ezért a Fed által nyújtott „vitaminokra” szüksége van. A növekedés üteme kettőről 2,2 százalékra emelkedhet az idén, az igazi fellendülést a 2014-es év 2,7 százalékos GDP-bővülése hozhatja majd meg a Bloomberg által megkérdezett 83 közgazdász és elemző véleményéből számolt átlag alapján.

Federal Reserve New York-i kormányzója, William C. Dudley a múlt héten úgy vélte, három-négy hónapon belül már látni lehet azt az időpontot és azt a mértéket, amivel a gazdasági növekedés veszélyeztetése nélkül csökkenteni lehet az ösztönző programot.

A stilumus eredményességét illetően Stiglitznek kételyei támadtak, úgy véli, gyenge bizonyítékok támasztják alá azt, hogy a program valóban lendített volna a gazdaságon. Az viszont igaz, hogy hozzájárult az eszközök felértékelődéséhez, miközben segítette a dollár gyengülését, amiért köszönettel tartoznak az exportra termelő vállalatok.

Az amerikai kilábalás ütemére a kínai gazdaság lassulása is hatással van, de ennek a számszerűsítésére egyelőre nem vállalkoznak a szakemberek. Kína 2011-ben még 9,3 százalékkal növekedett, tavaly azonban már csak 7,8  százalékos GDP-többletet mértek a pekingi statisztikusok, míg az idén valamivel hét százalék fölé várják a növekedést, amit ezúttal már nem annyira az export, mint a belső fogyasztás fellendülése határoz meg.

Vezető kínai politikusok azonban nem annyira borúlátóak, szerintük a lassulás a környezetvédelmi szempontok, a fenntartható fejlődés mérlegelése szempontjából tolerálható, s úgy vélik, a magánszektornak az eddigieknél is jelentősebb feladatot kell vállalnia az egészséges növekedés elérése és stabilizálása érdekében. Zsu Min is úgy értékelte, hogy a lassulás nem feltétlenül rossz dolog, szerinte nagyon jó döntést hozott a kormányzat azzal, hogy nem csak a szikár növekedési szempontokat tartja szem előtt, s hogy a belső fogyasztásra fókuszál, mint a fejlődés elsődleges mozgatórugójára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.