Starbucks dupla

A csúcsokat döntő kávéárak ellenére majdnem az előző évinek a duplájára növelte nyereségét a harmadik negyedévben a világ legnagyobb kávéházlánca, az amerikai Starbucks.

A Magyarországon is érdekelt társaság az egy évvel korábbi 150 millió dollárról 278 millióra növelte nyereségét július és szeptember között a pénteken megjelent beszámoló szerint. A bevétel 17 százalékkal 2,8 milliárd dollárra nőtt.

Az első magyarországi Starbucks végül az idén nyílt meg, a több mint 16 ezer kávézóból álló lánc így már 50 országban van jelen
2010. június 16. Starbucks étterem, café. Starbucks Coffee. Fotó: Kurucz Árpád

A hazai piacon működő Starbucks kávézókban 6 százalékkal több vendég fordult meg, és 2 százalékkal többet költöttek, mint tavaly. Az Egyesült Államokon kívül 4 százalékkal nőtt a vendégek száma, míg a forgalom 3 százalékkal bővült.

A társaság eredménye az utóbbi években meredeken csökkent. Két éve, 2008 harmadik negyedévében a profit csupán 5,4 millió dollár volt. A nehézségeket a válság mellett főként a McDonald's újítása, a Starbucks-modellt követő McCafé okozta.

A cég ezért minden lehetséges módon csökkentette a költségeit, így bezárt közel ezer veszteséggel működő kávézót és elbocsátotta azok dolgozóit. Ugyanakkor bővítették a szolgáltatásokat, egyebek mellett ingyenes wifivel kezdték csalogatni a vendégeket és bevezettek új termékeket, például a Via instant kávét, és az eredményeken annak ellenére javítottak, hogy az év eleje óta több történelmi csúcsot megdöntött a két fő kávéfajta, az arabica és a robusta világpiaci ára.

Az 1971-ben indult vállalkozás a közép-kelet-európai térségben 2008-ban jelent meg. Első egységét a prágai belvárosban nyitotta, tavaly tavasszal aztán Varsóban is megnyílt az első Starbucks, és a cég a régió más piacai mellett Magyarországon is meg kívánta vetni a lábát, ezeket a terveket azonban a világméretű pénzügyi válság miatt elhalasztotta.

Az első magyarországi Starbucks végül az idén nyílt meg, a több mint 16 ezer kávézóból álló lánc így már 50 országban van jelen.

A hálózat a tervek szerint további 500 egységgel bővül a szeptemberrel kezdődött új üzleti évben. Ebből 400-at az Egyesült Államokon kívül indítanak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.