Spórolnak az energián a kkv-k

Három-öt százalékos megtakarítást hoz idén átlagosan a villanyszámlán a szolgáltatóváltás az Alteo belső felmérése szerint. A spórolás érdekében egyre több kis és közepes cég versenyezteti a különböző energiakereskedőket.

Három-öt százalékot spórolnak a kkv-k a szolgáltatóváltással az idei áramtarifáikhoz képest, egyre több kis- és közepes vállalkozás versenyezteti tudatosan energiabeszállítóit – derül ki az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. saját ügyfélportfólióján végzett elemzéséből. A kiélezett versenyben a fogyasztók megtartása is egyre nagyobb kihívást jelent az energetikai szolgáltató cégeknek, nem véletlen, hogy már a saját energiakereskedőtől kért ajánlatokban is kedvezményekkel igyekeznek megtartani partnereiket a cégek.

Az átlagosan 3-5 százalékos megtakarítás a vállalkozások számára kilowattóránként fél-egy forintot jelent. Ez a legkisebb fogyasztási kategóriában – évi 50-200 ezer kilowattóra – is akár 100-150 ezer forint megtakarítását eredményezi. „Ez a havi 8-12 ezer forintos költségcsökkentés a lélektani határ. Ezért még a legkisebb vállalkozások is belevágtak idén az energiakereskedők megversenyeztetésébe” – ismerteti a tapasztalatokat Kis Gergely, az Alteo energiakereskedelmi igazgatója. Fogyasztási egységenként hasonló mértékű megtakarítást érhettek el a következő kategóriába – 200-500 ezer kilowattóra áram évente – tartozó cégek is. Ettől fölfelé viszont a spórolás mértéke 5-10 fillér körül alakul fogyasztási egységenként.

Az idei év másik tanulsága, hogy míg 2-3 évvel korábban a kkv-szegmens képviselői elsősorban beszerzési társulásokba tömörülve igyekeztek kedvező árakat kialkudni maguknak a piacon, ma már egyedül is belevágnak a folyamatba. „Rájöttek a cégek, hogy egyáltalán nem ördöngösség az energiabeszerzés megversenyeztetése, ráadásul igenis folyik a verseny a kisfogyasztókért is” – mondja Kis Gergely.

Egyre több kis- és közepes vállalkozás tartja a versenyképesség egyik eszközének az áram és gáz olcsóbb beszerzését. Ennek megfelelően a kérdés is sok helyen a stratégiai döntéshozó kezébe került. Néhány éve az volt a jellemző, hogy a cégek közel egyötödében az energiakérdésekért nem a cégvezető, hanem a titkárnő vagy az irodavezető felelt. „Ez ma már az esetek döntő többségében nem így van. Egyre többször kerül sor arra, hogy a személyes egyeztetéseken a legfelsőbb szintű vezetéssel egyeztetünk” – mutat rá a kérdés stratégiai fontosságát jelző változásra az Alteo energiakereskedelmi igazgatója.

Az áramkiadások faragásának a kedvező árú beszerzés ugyanakkor csak egy része, vallják a feltörekvő energetikai társaság szakértői. „Tévhit ugyanis, hogy a vállalati áramfogyasztást nem lehet jelentősen mérsékelni” – mutat rá Kis Gergely. Habár a céges energiaracionalizálási projekteknek csak egy kisebb része érinti az áramfelhasználás mérséklését, éves szinten akár 10 százalékkal is lehet faragni a villamosenergia-felhasználáson.

Ráadásul az áram esetében sokkal fontosabb a humán tényező. Csak az irodák és a munkaterületek megfelelő megvilágításával 2-4 százaléknyi költséget lehet megspórolni, míg az ésszerű nyári belsőhőmérséklet-szabályozással, légkondicionáló-használattal további 3-6 százalék is lehet a megtakarítás. „A mérési adatok sok esetben megdöbbentőek, és már pusztán ez is elég ahhoz, hogy felelősségteljesebben használják a világítást és a légkondicionálót az irodában” – mutat rá az energiakereskedelmi igazgató.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.