Soros beszállt a Fordba

Soros már az autóipar feltámadására játszik: 53 millió dollárt vett ilyen részvényeket, többek között a Ford papírjaiból.

Jelzésértékű lehet, hogy a multimilliárdos Soros György 53 millió dollár értékben vásárolt autóipari részvényeket. A hírre több mint három százalékkal emelkedett a Ford részvények ára. A papírokból 7,3 millió darab került Soros tulajdonába.

A Chryslerrel és a General Motorsszal ellentétben a Ford nem kért sem csődvédelmet, sem állami hitelgaranciát, és önállóságát megtartva próbált kilábalni a bajból. Ez eddig sikerült. Az Egyesült Államok piacán a Fusion a legkeresettebb Ford modell, melyet a Motor Trend magazin megválasztott az Év Autójának.

Októberben a Ford 3 százalékkal növelte forgalmát, ám éves szinten közel sem ilyen jók az eredmények, hiszen 2009. első tíz hónapjában az Egyesült Államokban 8,654 millió új autó kelt el, ami 25 százalékkal kevesebb a tavalyinál. A GM eladásai éves szinten 34 százalékkal, a Chrysleré 39 százalékkal, a Fordé 21 százalékkal esett.

Az USA piacán az első kilenc hónap adatai alapján a Ford F volt a legkelendőbb: a kisteherautóból közel háromszázezer kelt el, ami százezer darabos esést jelent egy év alatt. A toplistán második a Toyota Camry (264 ezer), aztán jön a Chevrolet Silverado (230 ezer), majd a Honda Accord (222 ezer) következik. Az USA piacán továbbra is a dél-koreai márkák hódítanak: a Hyundai és Kia októberben 47 százalékkal, az első tíz hónapban 5 százalékkal növelte eladásait, ami összesen 634 ezer új autót jelent.

A piacnál is rosszabb a járműgyártás helyzete: 2009 első tíz hónapjában hétmillió személyautó, terepjáró és kisteherkocsi készült az észak-amerikai üzemekben, ez 4,5 millió darabbal kevesebb a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezeknek az adatoknak és a tendenciáknak ismeretében még nehezebb eldönteni, hogy mikor érdemes autóipari részvényt venni, vagyis, hogy menyire ajánlott a Soros-recept.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.