Soros a font ellen

A font gyengülésére játszott az utóbbi időszakban Soros György. A magyar-amerikai nagybefektetőt ma is sokan a brit valuta több mint másfél évtizeddel ezelőtti összeomlásának egyszemélyi felelőseként tartják számon.

Soros a The Daily Telegraphnak szerdán, a davosi világgazdasági fórumon nyilatkozva kijelentette: előrelátta a font sterling évtizedek óta nem mért gyengülését, amely az elmúlt néhány hónapban ment végbe. A milliárdos alapkezelő elismerte: e várakozása alapján rövid pozíciókat épített ki a font ellen, vagyis arra játszott a piacon, hogy az általa valószínűsített gyengülésből árfolyamhaszna legyen.

A rövid eladási ügylet lényege, hogy kezdeményezője az adott piaci termékre - részvényre, devizára vagy egyéb befektetési konstrukcióra - szóló eladási tranzakció megkötésének pillanatában, illetve a későbbi visszavásárlás időpontjában érvényes, reményei szerint akkor már alacsonyabb árfolyam különbségéből húz hasznot.
Ha a "short seller" elszámítja magát, és az árfolyamok a tranzakció-láncolat két végpontja között emelkednek, veszít az ügyleten.

Soros azonban a vezető brit konzervatív napilapnak szerdán azt mondta: most már zárta a fontra felvett rövid pozícióit, annak jeleként, hogy további jelentősebb árfolyameséssel nem számol.

E várakozását igazolni látszik, hogy a font szerdán, napon belül egy százalékot erősödve, 1,44 dollár közelébe emelkedett a londoni bankközi piacon, a múlt heti 1,35 dolláros, 23 éve nem mért mélypont után.

A font egysége tavaly nyáron még két dollárnál is többet ért; az elmúlt egy évben a brit valuta dollárárfolyama 30 százalékkal gyengült a mind súlyosabb recessziós jelek és előrejelzések hatására.

A brit statisztikai hivatal múlt héten közzétett előzetes adatai szerint a tavalyi negyedik negyedévben az előző negyedévről 1,5 százalékkal csökkent a hazai össztermék-érték Nagy-Britanniában, éves összevetésben pedig 1,8 százalékos volt a visszaesés. A brit gazdaságban 1980 óta nem mértek ilyen ütemű, negyedéves összevetésű GDP-csökkenést.

A brit GDP-érték a tavalyi harmadik negyedévben is zsugorodott, 0,6 százalékkal, vagyis Nagy-Britannia az általánosan elfogadott piaci meghatározás alapján - negatív növekedés két egymást követő negyedévben - már recesszióban van, 1991 óta először. Londoni elemzői körökben meredek, 2,5-2,9 százalék közötti brit GDP-visszaesést várnak 2009 egészére.

A font - az euróövezeten kívüli legjelentősebb EU-valuta - az elmúlt hónapokban többet gyengült a dollárral szemben, mint Harold Wilson, illetve James Callaghan miniszterelnöksége alatt, az 1967-es és az 1976-os fontválságok idején, vagy az 1992-es "fekete szerda" után, amikor masszív spekulációval kiütötték a fontot az akkori európai átváltási mechanizmusból.

Ez utóbbi támadás fő felelősének sokan azóta is Soros Györgyöt tartják; a nagybefektetőt Londonban ma is csak úgy emlegetik, mint azt az embert, "aki térdre kényszerítette a bankot" (ez alatt mindenki a Bank of Englandet, a brit jegybankot érti).

Soros alapja mindazonáltal csak az egyike volt a font ellen annak idején több tízmilliárd dollárral játszó intézményi befektetőknek, és az általa megmozgatott összegek elenyészők voltak a napi nemzetközi forgalomhoz képest a világméretű spekulációs hadjáratban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.