Soros a Facebookra esküszik

Ráérzett a piaci folyamatokra Soros György. A magyar származású nagybefektető elsősorban a lassuló pályára tévedt kínai gazdaságot képviselő vállalkozásokból szállt ki, és az olajipari cégek részvényeitől is menekült – derült ki a Soros Fund Managementnek az amerikai pénzügyi felügyeletnek (SEC) benyújtott tájékoztatójából.

A több mint 30 milliárd dollárt forgató családi vállalkozás vezetésétől Soros már visszavonult, de stratégiai döntések ma sem születhetnek a jóváhagyása nélkül. Ezek közé tartozott az alap kínai kitettségének csökkentése, amelynek leglátványosabb jele az volt, hogy gyakorlatilag túladtak a tavalyi tőzsdei kibocsátás idején 381 millió dollár értékben betárazott Alibaba-csomagon. A kínai internetes kereskedőház tavaly szeptemberben még 68 dolláros letéti jegyenkénti ára ősszel 120 dollár fölé ugrott, mára azonban csak 74 dolláron kereskednek vele. A másik kínai e-keresedelmi óriás, a Baidu is kegyvesztett lett. Az 52 millióért vett részvényeket mára eladták.

Több amerikai nagyvállalat nyereségtermelő képességében sem bíznak annyira, ez motiválhatta a visszahívási botrányokkal sújtott General Motorsban és a Motorola Solutionsben lévő részesedés csökkentését. Előbbiből 110, utóbbiból 103 millióért árusítottak ki. A biotáplálkozás egyik élharcosában, a Herbalife-ban tulajdonolt pakett a felére, 88 millió dollárra fogyott.

Az Amerikában irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára júniusban 60 dollárra nőtt, onnan süllyedt mára 42 dollárra. Soros ezt sem várta meg, megszabadult számos olajipari érdekeltségétől. Így például a bitumenes palából olajat kinyerő kanadai Cenovustól és Suncortól, a palagáz kitermelésében érdekelt amerikai EQT és Energen cégektől, valamint a texasi Noble Energytől.

Az energiaszektor a 283 elemből álló Soros-portfólió csupán 8,7 százalékát adja. Élen a szolgáltatások állnak 20 százalékkal, köszönhetően a piaci pozícióit fúziókkal erősítő TimeWarner Cable média- és kábelszolgáltatóban 270 millióért vett részesedésnek. Ez volt az alap legnagyobb tavaszi befektetése. A másik a meglévő jelképes Facebook-részesedés növelése volt 222 millió dollárért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.