SonyEricsson: tabutéma a válás

A mobilkészülék-gyártók az utolsó cseppig kikanalazták a tányérból a feketelevest, s lassan megkezdik a visszakapaszkodást - állítják elemzők a növekvő alkatrész megrendelések láttán. Persze ez nem mindenkire vonatkozik: a masszívan veszteséges SonyEricssonnál például még a tűzoltás folyik, miután az első negyedévben a készülékeladások csaknem megfeleződtek.

Sokak számára rejtély, hogy miért nem válik el egymástól békében a japán Sony és a svéd Ericsson. Mobiltelefongyártó közös vállalatuk, a SonyEricsson - az amerikai Motorolához hasonlatos - mélyrepülésbe kezdett, maga elé engedve a globális rangsorban a dél-koreai Samsungot és az LG-t is. Most a svéd-japán cégnél 475-543 millió dolláros negyedévi veszteséget jeleznek előre. Így egymás után a harmadik negyedévet zárják veszteséggel.

A mobiltávközlési hálózatépítésben világelső Ericsson és a szórakoztatóelektronikai piacon második Sony alaptevékenységüket magas színvonalon végzik, párba állva azonban csak szenvednek, s ez független a most uralkodó recessziós körülményektől - mondja Nicolas von Stackelberg, a Sal Oppenheim szakági elemzője. Ő nem látja értelmét a további együttműködésnek. Szerinte a Ericssonnak mielőbb ki kell szállnia a cégből. Igaz az 50 százalékos részesedéséért most csak aprópénzt kapna. Mindenesetre a SonyEricssonnál viharos tempóban "égetik" a pénzt: az ősszel betett 377 millió dollárt máris elfüstölték, s újabb tőkepótlásra lesz szükség - jegyezte meg.

A SonyEricssonnál a válás tabutéma. A cég szóvivője megerősítette, hogy mindkét anyavállalat részt vesz a feltőkésítésben, amennyiben az időszerűvé válik. Az együttműködést stratégiai jelentőségűnek nevezte, s csak annyit ismert el, hogy minden házasságban vannak „nehéz napok". A cégnél sokat várnak a 408 millió dolláros költségcsökkentési programtól és a kétezer fős leépítéstől, amellyel az év második felében végeznek.

A profitfigyelmeztetés kiadásával 7,8 százalékkal sikerült lejjebb küldeni a SonyEricsson árfolyamát, de a rossz hír a világelső Nokia kurzusát is  5,4 százalékkal leszorította, jelezve, hogy ágazati problémáról van szó. Az később derül ki, hogy a Nokiánál mekkora a negyedéves forgalomcsökkenés. Ez a SonyEricsson esetében 36,4 százalékos: ennyivel kevesebb - összesen 14 millió - készüléket tudtak eladni az utóbbi három hónapban.

A kereskedők kiárusították a készleteiket, emiatt nem rendeltek eleget az új modellekből - szól a magyarázat a csaknem megfeleződött forgalomra. A legpesszimistább elemzők is 15,5 milliós mobileladásra számítottak. Ben Wood, a CCS Insight kutatója szerint a SonyEricssontól szegényes modellpalettája miatt fordulnak el a vásárlók, s e cég szenvedi meg leginkább a válságot. A SonyEricsson balszerencséjére a jó minőségű kamerákkal és zenelejátszókkal felszerelt modellek kereslete esett vissza a legdrasztikusabban. A szolgáltatók inkább a felsőkategóriás készülékek eladásait támogatják, nem mellékesen azért, mert azokkal több emelt szintű - fizetős - szolgáltatást lehet igénybe venni.

Ezt támasztja alá Jing Wang, a világ legnagyobb mobiltelefoncsip-gyártója, a Qualcomm alelnöke - írja a Reuters. A nagy tudású okostelefonok iránti igény egyre nő. Elemzők a piac e szegmensében 10-20 százalékos idei növekedési potenciált látnak. Wang szerint a drótnélküli internet, a multimédiás és az értéknövelt szolgáltatások terjedése miatt egyre többen váltanak másodikról harmadik generációs (3G) telefonra. Az igények növekedése a csipgyártók forgalmán is meglátszik: az egyik legnagyobb beszállítójuknál, a TSMC-nél például annyi megrendelés futott be, hogy áprilistól visszaállnak a normális üzemmenetbe. Mindez azt jelzi, hogy a hat hónappal ezelőtt lejtmenetbe kapcsolt iparág egyenesbe jött, s hamarosan megkezdi a visszakapaszkodást.

he Sony Ericsson C903 Cyber-shot mobile phone is displayed before the Mobile World Congress in Barcelona February 15, 2009. The Mobile World Congress brings together top telecom companies, Internet groups, and handset makers in Barcelona February 16
he Sony Ericsson C903 Cyber-shot mobile phone is displayed before the Mobile World Congress in Barcelona February 15, 2009. The Mobile World Congress brings together top telecom companies, Internet groups, and handset makers in Barcelona February 16
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.