Sólyom visszadobta a tisztességelen kereskedői magatartást tiltó törvényt

Az államfő szerint a jogszabály keszekusza és törvényhozók szándékával ellentétes hatást váltana ki: még inkább kiszorulnának a nagy áruházláncokból a hazai beszállítók.

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt, és azt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek. Az államfő döntéséről levélben tájékoztatta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét.

A törvényt a parlament a nyári ülésszak utolsó napján ötpárti egyetértéssel fogadta el.

A visszaküldött törvény egy sor - a beszállítók által régóta sérelmezett - kereskedői magatartást tisztességtelennek minősít, és ezekhez a magatartásokhoz polgári jogi és közigazgatási jogi szankciókat fűz, így a bűnösnek talált kereskedő különösen súlyos, ismétlődő esetben akár kétmilliárd forintnyi bírságot is ki lehetne vetni.

A köztársasági elnök álláspontja szerint az Országgyűlés joga annak eldöntése, sajátos tisztességtelen piaci magatartások visszaszorítása érdekében szükség van-e külön törvényhozásra. Ugyanakkor az államfő a meghozott törvénnyel nem értett egyet, mert az előkészítetlen, átgondolatlan, szövege jogi ellentmondásokkal terhelt, kitűzött céljai elérésére pedig nagy valószínűséggel alkalmatlan.

Sólyom László levelében külön felhívta a figyelmet arra - ami egyébként a kereskedői berkekben a törvény elfogadása óta hallható - hogy bár a törvény leginkább a magyarországi élelmiszer-beszállítókat kívánná védeni, hatása mégis az lehet, hogy a kereskedők a magyar helyett külföldi forrásból szerzik be az élelmiszereket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.