Sólyom: pénz az ablakban, a hatóság "alájuk nyúlt"

160 millió eurója van a Sólyomnak, de csak harminc, és az sem az övék, csak ha megvan az AOC-engedély. Ahhoz viszont pénz kell. A hatóság a Sólyom alá nyúlt.

Az 50 gépes üzemméretre kapott 160 millió euró egy bankszámlán van, de abból 30 millióval gazdálkodhatna a Sólyom-társaság, mert az első lépésban csak hat géppel indult volna. Ám amíg nincsenek meg az engedélyek, addig a pénz csak elvileg áll rendelkezésre – írja a Napi Gazdaság. A lap folytatja: mintegy 160 millió eurója van a Sólyom Airways Kft.-nek egy bankban.

Péntek este az RTL Klub híradójában pedig Vágó József, a kórházból épp távozó igazgató harmincmillió euróról szóló csekkeket mutatott a kamerának, amelyeken azonban sem a kibocsátó, sem pedig a kedvezményezett nem látszott. 

A pénz elméletileg így megvan − legalábbis ezt állítja a lap céghez közel álló informátora −, ahhoz azonban, hogy ezt igénybe is vehessék, arra lenne szükség, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kiadja a légitársaságnak az úgynevezett AOC szakmai engedélyt.

Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra: az AOC-engedély megszerzése ugyanis nem pusztán adminisztratív feladat, ahogyan azt a kft. képviselői sugallják. Ez az engedély az egyik legkomolyabb szakmai felülvizsgálata egy induló légitársaságnak, ráadásul az engedély kiadása előtt be kell mutatni, hogy a cégnek van annyi pénze, amennyiből fizetni tudja az első háromhavi üzemelést. Ez lehet bankgarancia vagy bankbetét is, de a hatóság csak akkor fogadhatja el, ha ez a pénz feltételek nélkül a cég rendelkezésére áll. Vagyis az, hogy van pénzünk, de csak ha van AOC-engedélyünk, nem elégséges az eljárás során.  

Most a Napi Gazdaság azt írja a céghez közel álló forrásokra hivatkozva, hogy a cégnek nincs bevétele, a társaság további működésének finanszírozását pedig a már említett összeg felszabadulásával képzelik el, ehhez azonban az kellene, hogy felgyorsuljanak, illetve lezáruljanak az engedélyeztetési folyamatok.

A múlt héten Vágó József és Lucsik János tulajdonosok is azt mondták: egy korábbi befektetővel felbontották a befektetési szerződést nem teljesítés miatt még augusztusban, egy újabb befektetővel pedig jelenleg is tárgyalnak: kérdés, ha ez igaz, akkor honnan is "van a bankban" a 30 millió euró, vagy a 160, s milyen megállapodás alapján áll rendelkezésre. A Sólyom körül keringő, a cég berkeiből származó információk és a tulajdonosok nyilatkozatai között ugyanis komoly ellentét feszül. 

Mivel a Sólyom vezetése korábban az NKH-t hibáztatta a csúszás miatt, a hatóság erre reagálva közölte: sokkal gyorsabban dolgoztak a Sólyom ügyein, mint az a gyakorlatuk volt, ez megállapítható az ügyekben keletkezett iratokból. – A hatósági engedélyezéshez beérkezett anyagok minden egyes eljárásban hiányosak, illetve nem megfelelők voltak, így hiánypótlások kibocsátására volt szükség, ami az eljárás határidejét meghosszabbítja. Az engedélyek kiadása jelentős mértékben attól függ, hogy a kérelmező mikor képes hiánytalan és szakmailag megfelelő anyagokat benyújtani az egyes eljárásokban – szögezi le a hatóság. 

Lapunk úgy tudja: azon Sólyom-munkatársak, akik a hatósági engedélyezésen dolgoznak, szinte kérlelték Vágó Józsefet, hogy ne menjen neki a hatóságnak. Egy nevét nem vállaló munkatárs elmondta, hogy az ügyek haladnak, s a hatóság "kvázi a Sólyom alá nyúlt" azzal, ahogyan hozzáállt a munkához, s még tanácsokat is adtak a légitársaságnak. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.