Sok ezer számla áll zárolva

Több tízezer olyan vállalati bankszámla van még mindig, amelyek esetében nem nyilatkoztak a tényleges tulajdonosról, így azokat zárolták. Az egészségpénztárak és a nyugdíjkasszák tagjai között pedig százezres nagyságrendű azoknak a száma, akik a kötelező azonosítás hiányában nem férnek hozzá az egyenlegükhöz - írja a Világgazdaság.
A lap beszámolója szerint a pénzmosás elleni jogszabályok miatt január 1-én zárolni kellett az összes vállalati bankszámlát, amelynél nem nyilatkoztak határidőig, a múlt év végéig a tényleges tulajdonos kilétéről.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint gazdálkodó és egyéb szervezetek körülbelül egymillió számlát tartanak fenn Magyarországon, ezek néhány százalékánál szinte biztos, hogy nem adták be a nyilatkozatot.

A hitelintézeteknél nem egységes a magukat nem azonosító vállalat- és számlatulajdonosok aránya. A legtöbb helyen minimális, a K&H-nál például egyetlen zárolt céges számla sincs már. A CIB-nél a vállalati ügyfelek 90 százaléka nyilatkozott, az OTP-nél a kliensek 3 százaléka adós a papírral. A bankok szerint főleg a minimális forgalmú számlák esetében halogatják az ügyfelek a nyilatkozattételt.

Az egészség- és az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is szigorítottak a korábbi szabályokon, ez év elejétől csak akkor vehetnek fel tőlük pénzt az ügyfelek, ha azonosították magukat. A kasszák – főleg az egészségpénztárak – az elmúlt évben intenzíven kampányoltak erről, több százezer tag mégsem aktivizálódott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.