Sokat vitt a vihar

Összesen 34 795 kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz a július 8-án, szerdán az országon átvonuló vihar után. A kár értéke a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint megközelíti a 4,8 milliárd forintot.

A káresetek száma és becsült értéke jóval meghaladja a Mabisz pénteken kiadott előző összegzésének adatait, amely 20 ezer esetet és 3 milliárd forintos kárt jelzett.

A kárbejelentés túlnyomó többsége ingatlanokkal kapcsolatos, azonban 537 bejelentés érkezett olyan, casco biztosítással rendelkező autósoktól is, akiknek a kidőlt fák miatt sérült meg a járművük – olvasható a szervezet közleményében.

A gépjárműkárok becsült értéke meghaladja a 178 millió forintot, az egy sérült autóra jutó átlagos kárösszeg több mint 332 ezer forint.

A Mabisz közleménye szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest megyéből, Fejér megyéből, Vas, valamint Veszprém megyéből érkezett, a főváros mellett Érd, illetve Székesfehérvár volt a leginkább érintett település.

A szövetség szerint a viharkár, vagyis a vihar és nagy szél okozta tetőmegbontás, a fakidőlés, illetve a beázás volt a leggyakoribb kártípus, azonban előfordult jégverés, felhőszakadás, valamint villámcsapás miatt bekövetkezett esemény is.

A Mabisz arra is felhívta a figyelmet, hogy a tapasztalatok szerint az év leginkább kárveszélyes időszaka a május-augusztus közötti periódus, ugyanis 2010–2014-ben ezekben a hónapokban a biztosítók több mint 762 ezer kárt rendeztek, amelyek összértéke megközelítette a 60 milliárd forintot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.