Sokaknak még a kata is túl drága?
A kata adózók valamivel kevesebb, mint 15 százalékának van elmaradása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé – közölte a hatóság adószakmai szóvivője pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Linczmayer Szilvia hozzátette: az összegeket megvizsgálva kiderült, hogy a tartozásokat az elmúlt néhány hónapban halmozták fel, tehát nem korábbi elmaradásokról van - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Azok a főállású vállalkozók, akik a kata mellett döntenek, havonta 50 ezer forintot kötelesek befizetni minden hónap 12-én, az összegért cserébe pedig nem kell 13-14 nyilvántartást vezetniük, erre az egyetlen dátumra kell odafigyelniük – tette hozzá. Esetükben adóbevallásra sincs szükség, hiszen a kötelezettségeiket ezzel a havi egyszeri befizetéssel letudják.