Sokaknak lesz kevesük

Tíz magyarból hétnek nincs nyugdíjas éveire félretett pénze – derül ki a Bankmonitor cikkéből.
Mindez azért nagy probléma mert az állami nyugdíjra mind kevésbé lehet számítani idős korban. A magyarok szinte tökéletesen tudatában is vannak ennek: 100 emberből kettő gondolja csak, hogy kényelmesen meg tud majd élni abból, amit idős korában havonta hoz a postás. 
 
Az Aegon kutatásából az is kiderül, hogy a magas jövedelmű – évi négymilliónál többet kereső – magyarok harmada is úgy gondolja, idősebb korában képtelen lesz kifizetni az egészségügyi ellátásának a költségét.
 
Az átlagos magyarnak inkább negatív minősítések jutnak eszébe a nyugdíjas évekről (legtöbbször a bizonytalanság), ám ennek aránya a jövedelem növekedésével csökken. A jobb anyagi helyzetben lévők negyede arra számít, hogy biztosan szüksége lesz a család anyagi támogatására idősebb korában, míg további egyharmaduk még bizonytalan ebben a kérdésben.
 
Mindezek ellenére a magyarok 44 százaléka saját bevallása szerint jelenleg nem tesz félre nyugdíjcélra, de viszonylag magas a megtakarítási hajlandósága, ami azt jelenti, hogy a megfelelő ösztönzőkkel Magyarország a megtakarítók országa lehetne. 
Például aki 20 éves korától félretesz havi 10 ezer forintot az önkéntes nyugdíjpénztárba, 65 évesen 22 millió forintod gyűlhet össze, ebből 16 millió forint a hozam és az állami támogatás. 
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.