Átlag 16 milliárdjuk van a magyar szupergazdagoknak

Az igazán tehetős magyarok közül a legtöbben, minden harmadik az iparból szedte meg magát, a szektorok közül azonban messze nem ez a legjövedelmezőbb – derül ki a Népszabadság leggazdagabb magyarokat bemutató Top 150 kiadványából, amely mához egy hétre jelenik meg.

Az egy főre jutó vagyonok ágazati bontásából kiderül, hogy a pénzügyi területen befektetők átlagosan közel 22 milliárd forint felett rendelkeznek, míg a gyártással, termeléssel foglalkozók „alig” 12 milliárdos vagyonnal rendelkeznek.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

Az iparnál jövedelmezőbb az ingatlan, akik ebbe fektettek, átlag 18,6 milliárd forintot mondhatnak magukénak, de a szolgáltatások (18) és a kereskedelem (16,4) is jobban hoz. A 150-es listára idén 18 új szereplő került fel, összesített vagyonuk meghaladja a 140 milliárdot. A 150-es listára a beugró hárommilliárd forintos vagyon volt. Az új szereplők közül a korábbi években tapasztaltnál jóval többen, összesen kilencen azonnal az első százban szerepelnek, amelyhez 6,5 milliárd forintos vagyon kell. Az újak bekerülésével párhuzamosan jó páran kikerültek az összeállításból, köztük olyanok is, akik az előző évi toplistánkon még 7-8 milliárd forintos vagyonnal szerepeltek.

Természetesen nem arról van szó, hogy ők elszegényedtek volna egy év alatt, még mindig nagyobb céges és magánvagyont tudhatnak magukénak, mint a rekorder lottónyertesek. Az összeállításban szereplők összvagyona 2456milliárd forint, vagyis átlagosan meghaladja a 16 milliárd forintot – a jelenlegi átlagbérrel számolva ez több mint 8300 év keresetének felel meg –, de ilyen tempóval a lista aljára is csak másfél ezer év alatt lehet felkapaszkodni.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

A legtehetősebbek több mint fele, 84-en Budapesten élnek –hivatalos lakcímük alapján. A náluk összpontosuló vagyon alapján a főváros súlya még nagyobb: a Budapesten élő gazdagok 1676 milliárd forint felett diszponálnak, a teljes lista vagyonának több mint kétharmada hozzájuk köthető. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.