Soha nem lesz olcsóbb az állami közmű

A nemzeti közműszolgáltató a jövőben sem térhet el a szolgáltatók számára meghatározott tarifától, nem lesz olcsóbb a többieknél – tisztázta keddi sajtótájékoztatóján kérdésünkre Németh Lászlóné, a Miniszterelnökségnek az Első Nemzeti Közműszolgáltató (ENKSZ) ügyeit is intéző államtitkára. Költségcsökkentéseik és vizsgálataik viszont mérsékelhetik a rezsit.
A közműholding tevékenységét az államtitkár továbbra is nonprofit jellegűnek nevezte, ugyanakkor elmondása alapján a cégcsoport alacsony költségei révén akár a versenytársainál is nagyobb haszonra tehet szert. Igaz, az ehhez szükséges üzemméretet csak több év alatt tervezik elérni. Szerinte ez a nyereség később a kormány döntésétől függően akár további rezsicsökkentésre vagy fejlesztésekre fordítható. Ismereteink szerint az ár-összehasonlítási lehetőségek száma viszont megfogyatkozhat: a jelenlegi szolgáltatók hálózataikat megtartva ugyanis a veszteséggel ellátott lakossági ügyfélkört egyszerűen átadhatják az ENKSZ-nek.

Ehhez képest a Fidesz politikusai vagy akár Németh Lászlóné az elmúlt hónapok során számos félreérthető kijelentést tettek a márciusra ígért „olcsó" gáztól a „rezsicsökkentés fenntartásán", a „rezsicsökkentés intézményének garantálásán" keresztül a „minél olcsóbb" energiáig. Az államtitkár kedden „Újabb lépés – folytatódik a rezsicsökkentés" címmel a német RWE-től és a fővárosi önkormányzattól tavaly az állami Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) került Főgáz belső vizsgálatának eredményéről számolt be. E szerint a cég körülbelül félezer társasházi és kétezer kis- és középvállalkozó ügyfele a tényleges fogyasztásánál nagyobb mérőórát és így magasabb számlát kapott. Ez szerintük törvényes ugyan, de nem etikus. Így most a Főgáz ingyenesen kisebbekre cseréli a berendezéseket. A lépés, ami az államtitkár szerint tükrözi nonprofit szemléletüket, évi körülbelül egymilliárdos kiesés az állami társaság számára, ami az érintett fogyasztóknak ekkora rezsicsökkenést jelent.

Az államtitkár cáfolni látszott a Főgázzal kapcsolatos fejleményeket először a Hír TV-vel megosztó minisztere, Lázár János állítólagos kijelentését, miszerint a többi áram- és gázszolgáltatónál is hasonló vizsgálat zajlott volna le. Németh Lászlóné szavaiból kitűnt, hogy a többi, külföldi hátterű társaságnál nem történt hasonló, mert ilyen mélységű átvilágításra csak az állami körben van lehetőségük. Ám megfogalmazása szerint hasonló visszásságokat a többi cégnél is „joggal feltételezhetnek". Utalt rá, hogy e körben az ENKSZ-szel együtt a minap létrehozott KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. végezhet hasonló felméréseket.

Azt, hogy az előzetes bejelentésektől eltérően a cégbejegyzés szerint miért nem a Miniszterelnökséghez tartozó MFB, hanem a nemzeti fejlesztési tárca alá sorolt Magyar Nemzeti Vagyonkezelő az ENKSZ és a KAF tulajdonosa, az államtitkár kérdésünkre finanszírozási okokkal indokolta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.