Sínen a gazdaság, de lassul a vonata

Magyarország a stabilitás szigetének telkinthető a kockázatokkal övezett világban – ezzel a pozitív üzenettel konferálta föl Virág Barnabás, Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az intézmény által kiadott negyedéves inflációs jelentést.

Sőt, a helyzet a márciusi felmérésük óta javult. Az idei GDP növekedést páldául 3,2-ről 3,3 százalékra korrigálták, miközben jövő évit változatlanul 2,5 százalékon hagyták. Az infláció viszont nulláról 0,3 százalékosra emelkedhet az idén. Aminek hátterében az áll, hogy csak júliusra datálták a negatív adatokkal jellemzett dezinflációs időszak végét, ám ez előre jött. Májusban már fél százalékos adatot publikált a KSH. Ennek a kiváltó oka az olajárak gyorsabb korrekciója, valamint a nyers élelmiszerek árainak gyorsabb ütemű emelkedése volt.

De gond azért nincs, az infláció még jövő évben is a jegybank 3 százalékos célja alatt marad. Béroldalról sem helyezkedik erős nyomás az inflációra, mivel a versenyszférát a vártnál alacsonyabb, négy százalék alatti béremelések jellemzik. A reálbérek növekedése a következő években 2-3 százalék közé teszi az MNB, a pluszpénzt el is fogja költeni a lakosság. A gazdasági növekedés összetevői közül a lakossági fogyasztás zárkózik fel az ipari export mellé, e két tényező próbálja majd betölteni azt az űrt, amit az uniós támogatások elapadása miatt drasztikusan visszaeső hazai beruházások keltenek. Az állami beruházások szinten maradnak, a versenyszféránál azonban még lesznek kérdőjelek.

Virág Barnabás szerint a devizahiteles sokk kiheverésével, a forintosítással és a törlesztőrészletek csökkenésével a háztartásoknak ismét lesz elkölthető pénze, a megtakarítási hajlandóság körükben mérséklődik majd. Ugyanezt a hatást erdményezi a reálkamatok gyors lemorzsolódása is. A történelmi mélyponton, 1,5 százalékon álló alapkamat további kismértékű csökkenése még várható a monetáris tanács véleménye szerint, ezzel párhuzamosan viszont emelkedik az infláció, s ezek eredőjeként pár hónapon belül negatív reálkamat is kialakulhat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.