Simor András: Elfogadhatatlan és méltatlan

Olyan együttműködés, mint amit a kormány a Bankszövetséggel alakított ki, elfogadhatatlan lenne az MNB számára, olyan pedig, ami a Médiatanács és a kormány viszonyát jellemzi, méltatlan – fogalmazott keddi tájékoztatóján Simor András jegybankelnök, aki a kamatcsökkentés hátteréről is beszámolt.

Semmi nem változott a monetáris tanácsban, ugyanott van a törésvonal, mint öt hónappal ezelőtt, és ugyanúgy mást gondolnak a tanács belsős és külsős tagjai a jegybank alapvető feladatairól, mint nyár vége óta. Ez derült ki az MNB (egyben a monetáris tanács) elnökének kedd délutáni tájékoztatóján.

Simor András többször is célzott kritikát fogalmazott meg a külsős tagok döntésével szemben. Azt ilyenkor még nem teszik közzé, hogy kik szavaztak a 25 bázispontos kamatcsökkentésre, és kik a tartásra, de az elnök megfogalmazása, valamint az utóbbi tanácsülések tapasztalatai alapján biztosra vehető, hogy megint a külsősök akarata érvényesült, szemben az elnök és alelnökei szándékával.

Megítélés kérdése, kinek mi jelent kockázatot az inflációs pályában – tulajdonképpen erre  szűkíthető le a kamatdöntés körüli vita lényege. A külsősök szerint a magyar gazdaság kínálati oldala rendelkezik olyan tartalékokkal, hogy innen ne keletkezzen inflációs nyomás, a magyar pénzügyi instrumentumok kockázati felára pedig olyannyira kedvezően alakult az elmúlt időben, hogy szerintük meg lehetett lépni az újabb kamatcsökkentést.

A belsősök viszont ennél sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a legfrissebb (csütörtökön nyilvánosságra kerülő) inflációs jelentés azon megállapítására, mely szerint javarészt a kormányzati intézkedéseknek (elsősorban a 10 százalékos rezsicsökkentésnek és a tervezettnél alacsonyabb jövedékiadó-emelésnek) betudhatóan mérséklődik jelentősen két év múlva az infláció (most 3,2 százalékot várnak a jegybanki szakértők), ám eközben az adószűrt maginfláció, amelyik direkt módon mentes az ilyen ráhatásoktól, s Simor szerint jobban mutatja az alapfolyamatokat, a korábban jelzett 3,1 százalékról 3,5 százalékra ugrik (cikkünk előző verziójában tévedésből jövőre jeleztük ezt a szituációt). Ezt a helyzetet kivételesnek nevezte Simor András, mint mondta, nem emlékszik olyanra, hogy egyazon időben nagyobb lett volna az adószűrt maginfláció, mint a nominális mutató.

Az elnöki beszámolóból az is kiderült, a külsősök annak tudatában szavaztak a kamatcsökkentésre, hogy a friss inflációs jelentés az új előrejelzéseket az alapján határozta meg, hogy egy évig változatlan (tehát a mostani tanácsülés előtti, 6 százalékos kamatszintnek megfelelő) marad a kamat. Továbbá az is kiviláglott, hogy a tanácsülés után publikált közlemény kulcsmondatai – például a következő döntések kimenetelére vonatkozók – alapvetően a külsősök gondolatait tükrözik.

A tanács ülése arra a hétre esett, amikor a forint lejtőre került. Erről azt mondta az elnök, hogy a rövid távú volatilitásnak nem kell befolyásolnia a monetáris döntéseket, továbbá nem tudja az okát a mostani forintgyengülésnek, de úgy gondolja, minden ilyen rezdülése a piacnak jelzés arra, hogy törékeny a bizalom. Erre pedig egy jegybanknak oda kell figyelnie – mondta Simor.

Az inflációs jelentés másik fontos megállapítása, hogy jövőre 0,7 százalék helyett csak 0,5 százalékkal nőhet a gazdaság. (A kormány 0,9 százalékos növekedés szerint tervezte újra a 2013-as költségvetést.) A jegybank stábja szerint két évre előre tekintve sem látszik a foglalkoztatás bővülése. Ezzel együtt 2014-ben 1,5 százalékos GDP-növekedésre látnak esélyt.

Arra a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által tett nyilatkozatra, mely szerint új stratégiai megállapodásra van szükség a kormány és az MNB között, Simor úgy reagált, hogy a mandátumok figyelembe vételével valóban együtt kell működnie a feleknek a növekedés pálya biztosítása miatt, ám szavaiból kiderült, lát intő jeleket. Példaként hozta fel a kormánynak a Bankszövetséggel, valamint a Médiatanáccsal fennálló „partneri kapcsolatát": az előbbi szerinte elfogadhatatlan, utóbbi pedig méltatlan lenne az MNB számára. Hozzátette, ők várják, hogy a kormány megkeresse a jegybankot a javaslataival, egyben jelezte, hogy az elmúlt időszakban több mint húsz esetben fordult a kormányzathoz javaslataival, például a lakossági hitelezés felfuttatásával összefüggésben, de a legtöbb alkalommal még választ sem kapott.

Simor András érkezik a kamatdöntést követő tájékoztatóra
Simor András, MNB
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.