Simor: hazárdjáték folyik a jegybanktörvény módosításával

Rogán Antal (Fidesz) újabb indítványokat tesz majd a nemzetgazdasági miniszter által a parlament elé terjesztett Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényjavaslat módosítására, amelyekről a gazdasági és informatikai bizottság még a hétfő délutáni ülésén dönt majd.

A bizottság délelőtti ülésén jelenlévő Simor András, a jegybank elnöke azt kérte, hogy szánjanak több időt a törvény előkészítésére. Rogán Antal, a gazdasági és informatika bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy elegendő lesz az idő az előkészítésre és bejelentette, hogy újabb módosító indítványokat készít, amelyeket délután a gazdasági bizottság megtárgyal.

A fideszes politikus pénteken a jegybanktörvényhez már két módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlésnek. Ezekről támogatólag nyilatkozott a bizottsági ülésen jelen lévő Simor András jegybankelnök és a kormány képviseletében Nátrán Roland, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) helyettes államtitkára.

Simor András az ülésen felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes megfontolni az Európai Központi Bank (EKB) jegybanktörvény tervezetéről nyilvánosságra hozott nagyjelentőségű kritikáit és félő, hogy a gyors törvényhozásban hiba születhet. Kritika érte - fűzte hozzá - a monetáris tagjainak számát, kinevezési rendjét, az alelnökök számát, az MNB elnökének a Költségvetési Tanácsban betöltött szerepét.

Hozzátette: az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja nyilvánvaló tette, hogy múlt heti, idő előtti hazatérésük egyik oka a jegybanktörvény tervezete volt. Simor András szerint ezért alaposan meg kellene fontolni a módosító javaslatokat, ehhez több időre lenne szükség.

"Attól félek, hogy a jegybanktörvény idei elfogadása kicsit hazárdjáték az ország pénzügyi biztonságával" - fogalmazott az MNB elnöke azt kérve, hogy fontolják meg minden lépésnek a következményét, amelyek nagyon súlyosak lehetnek.

Rogán Antal erre válaszul azt mondta, hogy megpróbálják összefoglalni az EKB észrevételeinek jelentős részét, amelyekkel egyetértenek, azokat módosító indítvány formájában beterjesztik. Közölte: pénteken az Országgyűlés a módosító indítványokról dönt, és ha maradnak nyitott ügyek, akkor azokat zárószavazás előtti módosító indítványként is rendezni lehet. Azt mondta még, hogy a tervek szerint a parlament a két ünnep között két ülést is tart, még ott is alakítható a szöveg. Szerinte elegendő a munkához a rendelkezésre álló időkeret.

Rogán Antal pénteken benyújtott két javaslata szerint kikerülne az eredeti előterjesztésből az a rész, amely szerint az MNB alkalmazottainak havi bére nem lehet több az MNB alelnökeinek bérénél. A másik módosítás pedig beemelné a törvénybe a makroprudenciális felügyeletre vonatkozó szabályozást, mivel - ahogy az indoklás fogalmaz - ezt tartalmazta a kormány által az EKB-nak megküldött szövegtervezet; az EKB azt a változatot véleményezte, és azt támogatta.

A nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán terjesztette az Országgyűlés elé az MNB-ről szóló törvényjavaslatot, amelynek általános vitáját pénteken folytatta le a parlament, és amely a tervek szerint január 1-jén lép hatályba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.