Simicska most kőkemény fejfájást okoz a kormánynak

A G-nap óta a közbeszerzésekből kigolyózott Közgép olyan ajánlatot adott az M4-es autópálya továbbépítésére, amelyet igen nehéz lenne elutasítani.

A többi ajánlattevőnél egyharmadával, 25 milliárd forinttal olcsóbban építené az M4-esnek a román határtól Berettyóújfaluig tartó szakaszát a Közgép - írja a Világgazdaság. Ráadásul Simicska Lajos cége a tenderre egy igazi nagyágyúval állt össze.

A lap információi szerint a 27 kilométeres szakaszt az olasz Itinera céggel közösen 58 milliárd forintért építenék, ezzel az ajánlattal pedig tönkreverik a kormány új kedvencét. A Hódút-Duna Aszfalt-A-Híd konzorcium ugyanis csaknem 83 milliárd forintért vállalná a munkát, harmadik helyen a francia tulajdonú Colas Hugária és a Colas Közlekedés Építő 84 milliárd, a szlovák és a cseh cégekkel ringbe szálló lábatlani Dömper Kft. pedig 87 milliárd forintért dolgozna.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A Itinera a második legnagyobb olasz autópálya-üzemeltetőjének cége, a csoport 1460 kilométer autópályát gondoz otthon, de Brazíliában is kezelnek 1860 kilométert.

A Közgép-Itinera győzelmét nehéz lesz megakadályozni, dacára annak, hogy a közbeszerzési törvény közelmúltban történt módosítása szerint nem a legjobb árajánlatot benyújtó pályázatát kell elfogadni, hanem az összességében legjobb ajánlattevőt. Viszont Simicska cége a környezetterhelési értékben is elveri a mezőnyt, és a kiírásban ez a második legnagyobb súllyal szereplő értékelési szempont.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.