Sikeres a fémtörvény

Elégedett a fémtörvénnyel a MÁV. De annyira, hogy a nemzetgazdasági tárcával közösen lelkendeznek.

Közleményükben azt írják: sikeres a két éve bevezetett fémkereskedelemről szóló szabályozás. A kábellopások száma hatodára, a fémlopásoké harmadára csökkent az elmúlt két évben. A fémkereskedelmi szektor tisztulásához a MÁV erőfeszítései mellett a folyamatos járőrözések, a rendőrséggel és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival közösen végzett szigorú ellenőrzések is hozzájárultak.

A vasútnál megvannak az elmúlt két év adatai. Ezek a MÁV és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint egyértelműen bizonyítják létjogosultságát és eredményességét a 2013-ban kidolgozott fémtörvénynek és végrehajtási rendeletének.

Az pedig már az NGM, a NAV, valamint az Elmű, a MÁV, és a BKV között zajlott egyeztetésen is elhangzott, hogy a jelentős siker számokban is jól látható.

Az idén november 4-ig összesen 2045 fémkereskedelmi ellenőrzést tartottak, amelyből 948 esetben állapítottak meg az eljáró pénzügyőrök jogsértést. A NAV vámszervei összesen 137 esetben derítettek fel illegális fémkereskedelmi tevékenységet. A feltárt jogsértések eredményeként összesen 955,8 millió forint bírságot szabtak ki, míg a fémkereskedelmi ellenőrzések során több mint 8700 tonna fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot foglaltak le.

A MÁV-nál is kitart a kedvező változás, az idei év első tíz hónapjának adatai hasonló értékeket mutatnak, mint a 2014-es esztendőben. Azaz a szabályozásnak és a vasúttársaság erőfeszítéseinek köszönhetően 2013-hoz képest hatodára csökkent a kábellopások, rongálások, és harmadára esett vissza a fémlopások száma.

A szabályozás bevezetését megelőző időszakban megfigyelhető több száz esethez képest, 2015-ben eddig mindössze 57 kábellopást, rongálást követtek el szándékosan a MÁV területén.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.