Sem gyors megállapodás, sem Bretton Woods II nem lesz

Nem hozunk létre új nemzetközi pénzügyi rendszert – mondta a Financial Times-nak Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatója, aki ezzel ellentmond Nicolas Sarkozy francia elnöknek és Gordon Brown brit miniszterelnöknek, akik új Bretton Woods-i szerződést sürgetnek a pénzügyi válság enyhítésére, s a jövőbeli krízisek megelőzésére.

Arra céloznak, hogy 1944-ben, a második világháború vége felé az Egyesült Államokbeli Bretton Woods-ban ültek le a győztes hatalmak képviselői, és dolgozták ki a pénzügyi rendszer kereteit, hozták létre például a valutaalapot. Strauss-Kahn viszont emlékeztet rá: Bretton Woods kimunkálása két évig tartott.

A húszak csoportjának tagországai november tizenötödikén gyűlnek össze Washingtonban, s az unió is konkrét eredményeket vár: például az IMF szerepének növelését, a szabályozás és a felügyelet szigorítását. Strauss-Kahn úgy látja, ezen a találkozón a már létező elemzéseket vetik egybe, munkacsoportokat hoznak létre, s talán egyes kérdésekben megállapodásra is lehet jutni hat hónap múlva. Ehhez képest a pénteki uniós csúcs már február végére eredményeket követelt. Az IMF vezére kétségét fejezte ki azon ötlettel kapcsolatban is, hogy a pénzügyi intézmény alkalmassá tehető arra, hogy előre jelezze a válságokat.

A valutaalap francia igazgatója ellenállást ígér azon javaslattal szemben is, hogy az IMF nemzetek feletti szabályozója legyen a pénzügyi rendszernek. S elutasítja Gordon Brownnak azt a felvetését is, hogy Kína és az olajtermelő országok devizatartalékainak mozgósítása végett változtassák meg a szavazati jogokat megtestesítő kvótarendszert a valutaalapban

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.