Selmeczi: Nem lesz ingatlanadó

Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, a kabinet elvetette, hogy a termőföldre plusz adót vessenek ki. Az eva ügyében még zajlanak a viták.

Selmeczi Gabriella azt mondta: az egész ingatlanadóügy mögött az áll, hogy "az MSZP szeretné, ha lenne központilag kivetett és központilag beszedett ingatlanadó". Megjegyezte, a szocialisták ezen "szándéka" nem új, ugyanis 2009-ben az MSZP és az SZDSZ szavazott a központi ingatlanadóról, amelyet végül azért nem sikerült bevezetni, mert az Alkotmánybíróság nem találta helyesnek, majd az Orbán-kormány hatályon kívül helyezte.

"Szeretnék mindenkit megnyugtatni, nem lesz ingatlanadó. (...) Praktikusan ez azt jelenti, hogy az idei évhez képest, a tavalyi évhez képest az ingatlanadó területén az égvilágon semmilyen változás nem lesz" – fejtette ki a szóvivő, aki szerint "az MSZP már megint hazudott, és az a szomorúbb, hogy az LMP is felvette ezt a szokást", rémhíreket terjesztenek országszerte, riogatnak.

Selmeczi Gabriella közölte azt is, sok nyugdíjas kérdezte tőle a napokban, hogy valóban nem lesz-e özvegyi nyugdíj. A valóság természetesen az – folytatta –, hogy lesz özvegyi nyugdíj, ráadásul január 1-jével az öregségi és az özvegyi nyugdíjak, valamint a korhatár előtti nyugdíjak is 4,2 százalékkal emelkednek. Ezt megelőzően, novemberben pedig egyösszegű, 6 százalékos kiegészítést kapnak a nyugdíjasok – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a nyugdíjasokat semmilyen hátrány nem érheti, a nyugdíjak vásárlóértéke nem csökkenhet. Az a "bujtogatás" sem igaz, hogy megszűnik a védett kor intézménye – mondta.

A termőföldhasználat helyi megadóztatását firtató újságírói kérdésre a szóvivő azt mondta: a kormány elvetette azt a felvetést, hogy a termőföldre bármilyen egyéb plusz adót vessenek ki. Hozzáfűzte, nagyon valószínűtlennek tartja azt is, hogy a frakció bármiféle ilyen adónemet támogatna.

"Ha a termőföld kapcsán újabb adóról hallanak az emberek, ne higgyék el, nem lesz" – jelentette ki. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülése után Orbán Viktor miniszterelnök szavait idézve – az önkormányzatok adókivetési szabadságának kérdésével kapcsolatban – közölte: a kormány nem tudja támogatni, hogy a vállalkozások helyi adóterhei növekedjenek. Arra viszont még nyitott a kabinet – folytatta –, hogy áttekintse, a magánszemélyek helyi adóterhei esetében milyen átalakításra van lehetőség. Lázár János szerint ennek keretében felülvizsgálhatnak bizonyos adónemeket, példaként említette a termőföldhasználat bevonását a helyi adók körébe.

Az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva jövőjét érintő felvetésre Selmeczi Gabriella azt mondta: még kemény viták zajlanak. "Hétfőn mindenféleképpen pontot teszünk arra a kérdésre, hogy lesz-e eva vagy sem, és ha lesz, milyen formában. Az alapelv minden esetben az, hogy a munkát terhelő adók csökkenjenek, és hogy egyszerűbb, átláthatóbb legyen az adórendszer" – zárta szavait a Fidesz szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.