Segítsen Kövér! Mentenék a Volánt

Kövér László házelnök segítségét kéri a Volán társaságok megmaradásához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ) - közölte a szövetség.

A KMSZ attól tart, hogy megszűnnek az autóbuszos közlekedési társaságok, miután információik szerint az egyik lehetséges változat, hogy a Volán cégeket beolvasztják a MÁV-Startba - olvasható az Országgyűlés elnökének írt levelükben.

Az érdekvédők szerint a tervezett integráció a MÁV "nehézkes", túlméretezett" struktúrája miatt működésképtelenséghez vezethet. "A kormányzati szándékkal ellentétes megoldást kínálna a MÁV-ba történő beolvasztás". Ezeken a vonalakon a várható veszteségek miatt egyetlen alvállalkozó sem vállalná a szolgáltatást, a lakosság és a helyi önkormányzatok pedig ragaszkodnak a Volán-cégekhez.

A Volán 18 ezer embert foglalkoztat és 5500 gépjárműből álló flottát működtet. A zsáktelepüléseket és az aprófalvakat a Volán-járatok kötötték - és kötik - össze a nagyobb településekkel - idézte fel a szövetség.

Közleményükben kitértek arra is, hogy a vasúttársaság stratégiai szerepével egyetértenek, a "hatékony, színvonalas MÁV-ra nagy szükség van", ugyanakkor a vidéki lakosság életminőségéhez tartozó utazási feltételeket, lehetőségeket az autóbuszos közlekedési társaság tudja biztosítani - hangsúlyozták.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a közlekedési alrendszerek közül - a BKV-hoz és a MÁV-csoporthoz képest - a Volán-portfólió aránytalanul alulfinanszírozott.

A közösségi közlekedést folyamatos átszervezések, a források rendszeres "visszavágása", a járműpark fejlesztésének visszafogása mellett kell biztosítaniuk, ezért azt kérik az Országgyűlés elnökétől, hogy támogassa a Volán cégek működését, hogy minél hatékonyabban és színvonalasabban tudják ellátni a vidéki emberek számára a szolgáltatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.