Segítséget kapnak a salgótarjáni acélgyár dolgozói

A salgótarjáni önkormányzat pénteken rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy kamatmentes kölcsönt biztosít a Salgótarjáni Acélárugyár 86 dolgozójának, akik már több hónapja, a gyár leállása óta jövedelem nélkül vannak.

A dolgozónként százezer forintos kölcsönt a Liga Szakszervezet kezdeményezte, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az embereknek, akik munkanélküli ellátásra sem jogosultak, mivel a tulajdonos a munkaviszonyukat nem szüntette meg.

Székyné Sztrémi Melinda polgármester felidézte: a cég tavaly novemberben leállította a termelést, a közüzemi szolgáltatók megszüntették az ellátását, január 11-től pedig tulajdonosa, az alsózsolcai székhelyű Csavar- és Húzottáru Zrt. csődeljárás alatt áll. Salgótarjánban az utolsó 86 munkavállaló így nehéz anyagi helyzetbe került, egyre többen vannak közöttük, akik már a számláikat sem tudják rendezni.

A polgármester közölte: a képviselői-testület egyhangúlag fogadta el a javaslatot, hogy az önkormányzat költségvetése általános tartalékalapjának terhére fejenként százezer forint kamatmentes kölcsönt biztosítsanak annak a 86 acélgyári dolgozónak, akiknek január elsejével még fennállt a munkaviszonya. A kölcsönt március 14-ig lehet igényelni és ez év végéig kell visszafizetni. Ezt segítendő felajánlották a munkanélkülieknek, hogy az önkormányzat cégeinél keresnek nekik munkát.

Az MTI megkereste a Salgótarjáni Acélárugyár anyavállalatának csődbiztosát, hogy megtudja: várható-e részükről a dolgozók munkaviszonyának - végkielégítéssel járó - rendezése és kezdeményeznek-e felszámolási eljárást. Péntek délutánig azonban nem kaptak választ a kérdésekre.

A Liga szakszervezet nógrádi jogi tanácsadója, Dalmadyné Sasi Enikő megerősítette: az acélgyár utolsó munkásai november óta nem kaptak bért és mivel a tulajdonos nem volt hajlandó a munkaszerződésüket felbontani, munkanélküli ellátásban sem részesülhettek.

A szakszervezeti jogász elmondta: csoportos megbízással keresték meg az önkormányzatot és a munkaügyi központokat, ennek eredménye a dolgozóknak nyújtott kamatmentes kölcsön és az, hogy ugyan az iratok hiánypótlása még tart, de már több mint hatvan dolgozót munkaügyi nyilvántartásba vettek.

Beszámolt arról is, hogy a jövő héten Pásztón két fémipari vállalkozás vezetőjével tárgyalnak, akik együtt mintegy hatvan szakmunkást foglalkoztatnának.

Az alsózsolcai székhelyű Csavar- és Húzottáru Zrt. 1989 decemberében indította tevékenységét, volt olyan időszak, amikor dolgozóinak létszáma meghaladta a 450 főt, éves termelési értéke pedig a 3 milliárd forintot. A részvénytársaság éves kapacitása 40 ezer tonna acéltermék volt, termelési értékének pedig csaknem 40 százaléka export. (Forrás: Hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.