Schwarzenegger "torszülöttjétől" is megválna a GM

Aligha kétséges a General Motors vezetése azt sem tudja melyik ujjába harapjon. A tulajdonában lévő márkák sorától válna meg, amilyen gyorsan csak tud, miközben arra számít, hogy az Obama gazdasági csapatától 12 milliárd dollár támogatásra számítanak.

Veszteséges működése miatt a General Motors négy éve már megszüntette, azaz lényegében a raktárba tette az Oldsmobile márkát, de nincs sokkal jobb helyzetben az igencsak ésszerűtlen méreteiről híressé vált, és egyébként Kalifornia jelenlegi kormányzója, Arnold Schwarzenegger által közúti forgalomra álmodott Hummer sem, amelyet már egy éve szeretnének eledni, miután a hadi-megrendelések megszűntek és a piac is drasztikusan visszaesett. Ám nem csak ez utóbbi márka az egyetlen kolonc a GM testén. Egy költségcsökkentő belső tanulmány szerint megválna a fiataloknak kreált Saturn márkájától, valamint a Pontiactól és a Saabtől is. Jelenleg utóbbi cégénél, a svédországi Trolhattanban működő üzemben készülnek az európai piacra szánt Cadillacek.
A vasárnap és hétfőn tárgyalnak autógyári vezetőkkel Obama gazdasági csapatának szakemberei, akik több feltételt szabtak az esetleges járműipari támogatások fejében. A GM 12 milliárd dollárra számít, ebből működtetné maradék márkagyűjteményét, melynek része a Buick, Cadillac, Chevrolet, Opel, az ausztrál Holden és a brit Vauxhall.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.