Satya Nadella veszi át Steve Ballmer helyét a Microsoftnál

A Microsoft vállalati és felhős szolgáltatásokért felelős eddigi alelnöke, Satya Nadella lesz a Microsoft új vezérigazgatója - jelentették be kedden.

A Bloomberg információi szerint már pénteken írt arról, hogy Satya Nadella veszi át a visszavonuló Steve Ballmer székét. Az 1975-ben alapított amerikai cég történetében ő lesz a harmadik vezérigazgató. Az 57 éves Steve Ballmer augusztus végén jelentette be lemondását, pontosabban azt, hogy 12 hónapon belül távozik a cégtől. Ballmer 2000 januárjában vette át Bill Gates-tól a Microsoft vezérigazgatói posztját.

Nadella 46 éves, és 22 éve dolgozik a szoftvergyártó cégnél. Satya Nadella az indiai Haidarábádban született. A Manipal Egyetemen végzett hazájában elektronikai mérnökként. Satya ezután költözött az Egyesült Államokba, itt szerzett mesterfokozatot számítógépes ismeretekből Wisconsinban, a chicagói egyetemen pedig üzleti ismereteket tanult. A Microsoftnál 1992-ben kezdett el dolgozni, azóta fokozatos "kúszott fel" a ranglétrán.

Satya Nadella vezérigazgatói kinevezésével együtt bejelentették azt is, hogy Bill Gates távozik az elnöki posztról és technológiai tanácsadó lesz. Helyét John Thompson veszi át. A keddi amerikai tőzsdenyitás után a Microsoft részvényárfolyama pár percig csökkent, majd emelkedni kezdett. Negyedórával a nyitás után a Microsoft részvények árfolyama 0,89 százalékos erősödéssel 36,81 dollárra nőtt.

Satya Nadella
Satya Nadella, executive vice president of Microsoft's Cloud and Enterprise group, is seen in this undated Microsoft handout photograph released on February 4, 2014. Microsoft Corp named Nadella as its next chief executive officer on Tuesday, ending a longer-than-expected search for a new leader after Steve Ballmer announced his intention to retire in August. Nadella is only the third CEO in Microsoft's 39-year history, following co-founder Bill Gates and Ballmer. REUTERS/Microsoft/Handout via Reuters (UNITED STATES - Tags: BUSINESS PROFILE SCIENCE TECHNOLOGY TPX IMAGES OF THE DAY) ATTENTION EDITORS - THIS IMAGE WAS PROVIDED BY A THIRD PARTY. FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS. THIS PICTURE IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY REUTERS, AS A SERVICE TO CLIENTS. MANDATORY CREDIT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.