Sarkozy aggódik, a párizsiak nem

Igencsak ideges reakciókat váltott ki Párizsban a görög népszavazás lehetősége. A CAC 40 több mint 4 százalékot esett, s Nicolas Sarkozy Angela Merkellel készül beszélni délután. Eközben a párizsi embereket nem nagyon rázzák meg a fejlemények, legalább is egy reggeli piacon dolgozó eladókat a kérdés nem nagyon hozta lázba.

Roppant ideges reakciókat váltott ki a Franciországban a görög népszavazás bejelentése. Jeórijiosz Papandreu közölte ugyanis, hogy a múlt héten az uniós csúcson az országa számára elfogadott mentőcsomagról népszavazást írna ki. A francia hírcsatornák három-négy egyéb beszámoló után azonnal a tőzsdére kapcsolnak, ahonnan igencsak viharvert állapotokról számolnak be.

A párizsi tőzsde reggel még "csak" három százalékos esésben volt a lehetséges görög referendum hírére, dél közelében viszont már négy százalék fölött volt zuhanás. A tévétársaságok tudósításában rendre az ország nagy bankjaival foglalkoznak, amelyek 10-12 százalékot vesztettek értékükből a nyitás óta. 

A már Görögországból jelentkező tudósítok az utcán állítanak meg embereket, aki kifejtették: nem értik az egész népszavaz kérdését, ezt már túl későn történt, nem most, hanem a válság kitörésekor kellett volna egy ilyet megtartani.

A megszólaltatott párizsi elemzők is azokat a félelmeket fogalmazzák meg, amelyekről Londonban beszélnek, azaz ha a pénzügyi mentőcsomagról bejelentett – számukra is váratlan - népszavazás elveti az egyezséget, akkor az a görög euróövezeti tagságának a végét is jelentheti.

Nicolas Sarkozy éppen a múlthéten hangsúlyozta, hogy az eurót és annak övezetét megbonthatatlan egységnek tartja és esze ágában sincs ezt kikezdeni, vagy hagyni, hogy ez meggyengüljön. Nos, a jelek szerint a múlt héten még erélyesen hangoztatott szavak, hamar csak pusztába kiáltott mondatokká válhatnak, ha Görögországban valóban elutasítanák a megszorításokat.

A francia hírcsatornák hasonlóról számoltak be, mint Berlinben, vagyis nincs még hivatalos álláspont, ám azt már tudatták, hogy Sarkozy a délután folyamán telefonon beszél Angela Merkellel. Ez pontosan a helyzet komolyságára utal, hiszen hír megjelenését követően a tőzsde ismét gyengült egy nagyot. A CAC 40 ekkor esett újabb egy százalékot, s került több mint 4 százalékos mínuszba.

Miközben a tőkepiacokon dúl a vihar, a párizsi lakosokat nem nagyon foglalkoztatja, hogy pontosan mi is történik Görögországban és a görögökkel. Egy kedd reggeli belvárosi piacon egy halárus úgy fogalmazott: nem tudja, hogy mi zajlik Görögországban, de nem is nagyon érdekli, de miért is kellene, hogy érdekelje, kérdezett vissza. Az nem derült ki, hogy pontosan tisztában van-e miről is szerettük volna kérdezni.

Jóval tájékozottabb volt a közeli pékség eladója, aki annyit mondott: nem örül az eddigi görög fejleményeknek. (A referendumról kedden még ő sem tudott.) Bízik abban, hogy a helyzet megoldódik, de hogy pontosan mi is a tét, azt már nem tudta megmondani. Csak annyit tett hozzá nevetve: a pékségünk forgalmát azért csak nem érinti mindez, amíg pedig így lesz, addig minek izgulni.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.