Sanoma: nem érezni a válságot az olvasók számán

A hirdetési bevétel ötödével csökkent a múlt év eleji adatokhoz képest, az olvasók számán azonban nem hagyott nyomot a gazdasági válság - mondta Pintye László, a legnagyobb hazai magazinkiadó, a Sanoma Budapest Zrt. divízióigazgatója, aki szerint éves szinten is ezek a trendek várhatóak.

"Olvasópiaci mélypontot nem várok" - közölte, hozzátéve: az elmúlt években legfeljebb két-három százalékkal csökkentek a példányszámok, s noha akadtak olyan lapok, amelyek növekedni tudtak, nagy vonalakban úgy látják, a csökkenés folytatódik. Megemlítette: ez sokkal jobb eredmény például a politikai napilapok eredményeihez képest, mivel a magyar piacnak a környékbeli országokéhoz képest "viszonylag decens az árazása". Legfeljebb az inflációt követik az árak, erősebb e lapok társadalmi beágyazottsága, de a kínált tartalom is, s a szomszéd államokénál sűrűbb a standhálózat, márpedig a magazinok négyötöde itt kel el - mondta.

Noha a piac úgy értékelte, hogy 2009 első negyedében teljesedett ki Magyarországon a válság, női magazinjaik vagy - korábban sokak által már leírt - rejtvénylapjaik kifejezetten jól teljesítettek. Ennek oka lehet Pintye László szerint a válság miatti befelé fordulás éppúgy, mint az, hogy az emberek (csökkenő anyagi lehetőségeik vagy félelmeik miatt) olcsóbb szabadidős elfoglaltságokat keresnek.

A divízióvezető úgy véli, megfordul az a korábban tapasztalt trend, hogy az olvasottság a példányszámoknál erősebben csökken, válság idején ugyanis több kézen fut át egy-egy lap. "A hirdetési piacon nagyon komoly költségvisszafogást tapasztalunk. Ha optimista vagyok, ez kivárás, ha pesszimista, akkor az idei év általános költségvágása" - közölte Pintye László, s konkrét lapnevek említése nélkül hozzátette: van, ahol 50 százalékos visszaesést tapasztaltak, de olyan orgánum is, amelynél sikerült a szinten tartás.

"Az év végére a stagnálásból kicsit már felfelé kunkorodó ívvel számolok" - mondta a magazinhirdetések piacáról, megjegyezte azonban: jelentős különbségek mutatkoznak az egyes szektorok között, nagyon erősen ki vannak téve a regionális hatásoknak és annak is, hogy a nagy hirdetők miként ítélik meg a piaci klímát. A portfolió-átalakítás kapcsán - amelyről Szabó György vezérigazgató márciusban beszélt az MTI-nek - Pintye László kitért arra: az "döntően a magazinportfoliót érinti". A Sikk csak nőknek! megszűnt, az Üzlet és Siker a Figyelő című hetilap mellékletévé vált, a negyedéves Barátok közt magazint a licenctulajdonossal egyetértésben megszüntették, szüneteltetik a Fakanál című lapot, sűrítve a megjelenést havivá tették a Nők Lapja Konyháját.

"Ezeken kívül három-négy termék esetében keressük a megoldást, de ezek nem bezárások" - tette hozzá, megemlítve, hogy elsődlegesen a női lapokra koncentráló cégként ebben a szegmensben legfeljebb olyan pozíciókat adnak fel, amelyek nem működtethetőek gazdaságosan. Ez nem jelenti azt, hogy más szegmensekből kivonulnak, de ezek "nem kapnak a jelenleginél nagyobb hangsúlyt" - közölte kérdésre válaszolva.

Pintye László úgy fogalmazott: a szerkesztőségek "szigetszerűségének" megtartása, a műhely jellegű működés olyan érték, amiből "a 2009-es eszemmel semmit nem adnék fel". Ha sok specifikus tartalom helyett a költséghatékonyság jegyében általános, ám középszerű tartalmat szolgáltatnak, annak minden bizonnyal az lehet a következménye, hogy az olvasók elfordulnak a kiadványtól, és újabb megszorításokra kényszerülnek - tette hozzá. "Az idei év és talán 2010 is arról szól, hogyan lehet kicsivel alacsonyabb költségből ugyanolyan magas színvonalú terméket szolgáltatni, de vannak olyan területek is, ahol változatlan kiadások mellett többet akarunk kínálni" - mondta, az utóbbira példaként a márkakiterjesztéseket említve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.