S&P: negatív besorolás a Molnak

Stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta a Mol olajipari csoport spekulatív cégadósi besorolásának kilátását a Standard &PoorÍs, az egész európai finomítóipar kilátásainak "jelentős" romlására hivatkozva. Az S&P londoni bejelentése szerint a kilátásmódosítással együtt megerősítette a magyar olajcég "BB plusz" szintű hosszú futamú vállalati adósi osztályzatát.

A nemzetközi hitelminősítő a kilátás rontásának indokai között említette, hogy az általa vártnál nagyobb mértékben gyengültek a Mol adósi mutatói az idei első negyedévben a finomító üzletág eredményének erőteljes csökkenése nyomán, a devizaadósságra pedig jelentős hatást gyakorolt a forint korábbi árfolyamgyengülése - írja az MTI.

Az év első negyedében 115 milliárd forintos, rekord nagyságú veszteség keletkezett a Molnál. Ez az előző év hasonló időszakához képest 180 milliárdos visszaesés, de már 2008. IV. negyedében a cég több mint 30 milliárdos mínuszba csúszott. Ehhez képest az olajcég árbevétele nagyjából szinten maradt, csakúgy, mint a tényleges tevékenységből származó, plusz 65 milliárdos üzemi eredmény.

Ez is arra utal, hogy a veszteségek jó része a forint gyengüléséből következő árfolyamveszteség, amire a társaság szóbeli kiegészítése is utal. Az alaptevékenységre általában szintén kedvezőtlenül hatottak a világpiaci trendek, de több ágazatuk - például a kutatás-termelés vagy a gáz és energia - még javítani is tudott.


A cég beszámolója a rekordveszteség dacára meglehetős nyugodt hangnemű, ami arra utal, hogy továbbra is az eddig követett stratégiát folytatják. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató kommentárjában hangsúlyozza, versenytársainál kedvezőbb helyzetben van a Mol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.