Ryanair: se hordár, se kalauz

Az ír Ryanair fapados légitársaság megerősítette, hogy május 20-ától minden új helyfoglalással csak online lehet bejelentkezni a repülőgépre, és a csomagok kezelésére sem lesz személyzet. A társaság október 1-jéig meg akarja szüntetni a személyes jegy- és csomagkezelést mind a 146 repülőtéren, ahol járatot üzemeltet.

A szerdai közlés szerint az utasoknak ezentúl fel kell mutatniuk egy kilétük azonosítására alkalmas okmányt is.
A társaságnál azt is közölték, hogy a jövőben személyenként és járatonként 5 eurót (illetve öt fontot) kell fizetni a vonali (online) bejelentkezésért. Eddig 10 euró (10 font) pótdíjat kellett fizetnie egy útra annak, aki nem az interneten, hanem a repülőtéren jelentkezett be.

Az interneten bejelentkezett utazóknak célszerű saját maguk  által kinyomtatott beszálló kártyával érkezni a repülőtérre, mert  ellenkező esetben 40 eurót (40 fontot) számol fel a légitársaság  beszállókártya-kibocsátási díj címén.

A Ryanair kifogyhatatlan az ötletekből, ha a költségek  csökkentéséről, vagy a bevétel növeléséről van szó. Legutóbb a  társaság főnöke azzal az ötlettel állt elő: jó lenne, ha az utasok  saját maguk vinnék bőröndjeiket a repülőgépig - és megérkezéskor onnan vissza.

A társaság április végén vetette fel, hogy a nehéz időkre  tekintettel "hájadót" fizettetnének a túl nehéz utasokkal, miután  egy közvélemény-kutatás során a megkérdezettek egyharmada voksolt az elhízott utasok "megbüntetése" mellett. Az ötlet azonban világszerte  felháborodást keltett a sokféle pótdíj miatt egyébként is sokat  bírált cég utasainak körében. Végül a cég vezetése úgy döntött, hogy  mégsem vezeti be a hájadót.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.