„Runtasztikus” üzletet kötött az Adidas

Felhasználónként két eurót fizettek az egészségmegőrző alkalmazások piacvezetőjéért

Újabb frontot nyitott az Adidas a Nike-val folytatott harcában azzal, hogy 220 millió euróért megvásárolta a Runtastic nevű, okostelefonokon futó alkalmazáscsomagot, annak fejlesztői csapatával együtt. Az Ausztriában 2009-ben alapított Runtastic az egyik legnépszerűbb egészségmegőrzést támogató program, amelynek hetvenmillió regisztrált, aktív felhasználója van világszerte, további harmincmillióan pedig letöltötték az alkalmazást, de edzésprogramjukat még nem ez alapján állítják össze, vagy még nem szánták rá magukat a mozgásra. A program személyi trénerként folyamatosan nyomon követi és regisztrálja, elemzi a felhasználó minden egyes mozdulatát, térképen is megjeleníti például a teljesített távot, annak az összes paraméterével együtt. Ezt utóbb a közösségi portálokon –ha jó az eredmény – meg lehet osztani az ismerősökkel.

Tavaly a Runtastic egy hasznos, „kézzelfogható” terméket is piacra dobott: a karóraként hordható, viselője fizikai állapotát éjjelnappal nyomon követő és az adatokat okostelefonra továbbító Orbit aktivitásmérőt. A negyvenezer forintos kellék alvás közben dolgozik, a folyamatosan küldött adatok elemzésével pedig pontos képet ad arról, mit kell tennie a felhasználójának, hogy fittebb legyen.

Ritmust vált a sportszergyártó
Ritmust vált a sportszergyártó
pavementrunner.com

A Runtasticban az Axel Springer médiavállalat 50,1 százalékos részesedést szerzett még 2013-ban, ez és az alapítók kisebbségi részesedése is az Adidashoz került. A sportszergyártócsoporton belül a Runtastic az ígéretek szerint megőrzi önállóságát, bécsi, linzi és San Franciscó-i irodáiban munkatársaik mint ha mi sem történt volna, dolgoznak tovább, a lényegi változás az lesz, hogy innentől az Adidas számára termelik a profitot.

Ami persze nemcsak a több mint húsz programból álló csomag fizetős részeiből, hanem főként a sportolás elmaradhatatlan kellékeinek eladásából származik majd. Az Adidasnak kész termékcsaládja van a műkedvelők számára, legyen szó akár testépítésről, kocogásról vagy jógázásról. S ha csak a Runtastic-felhasználók tizede –árukapcsolásként – ebből vásárol edzőfelszerelést, hamar visszajön a vételár.

A fő rivális, a sportfelszerelések piacán világelső amerikai Nike-nál nem omlottak össze a szerdán bejelentett ügylet után, a cég ugyanis sorra nyeri el a zsíros megbízásokat, többnyire éppen az Adidas orra elől. A legutóbbi nagy dobás az amerikai kosárlabda liga, az NBA csapatainak öltöztetési jogának megszerzése volt. Becslések szerint a Nike egymilliárd dollárt fizetett a ligának, hogy az Adidasszal 2017-ben lejáró szerződésük után ők lehessenek az udvari beszállítók.

Mindent egybevetve a két nagy sportszergyártó soraik rendezése után egyértelműen felszálló ágba került, részvényeikből érdemes betárazni. A Nike-nál amúgy határátlépésre készülhetnek, a cég piaci értéke ugyanis 99,9 milliárd dolláron áll, míg német vetélytársa 17,2 milliárdnál jár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.