Rozzant kémények: szakértői füstölgés

A beruházók mintegy hatvan százaléka nem kéri ki a kéményseprők szakvéleményét az új lakóparkok füstelvezetőinek megtervezésekor. Mivel a vevőket erről az értékesítési irodákban nem tájékoztatják, az elkészült, ám gyakorta visszabontatott kémények többletköltségét tudtukon kívül, ám végül mégis velük fizettetik meg.

Szili Balázs, a tízmilliárd forintból épülő Forest Hill lakópark igazgatója beszélt a Fővárosi Kéményseprő-ipari (Főkétüsz) Kft.-vel közösen egy belvárosi épület tetején szemléltette a budapesti kémények rozzant, elavult állapotát.

Ez azonban Magyarország egészére igaz: a Főkétüsz által szakértőnek felkért egyik osztrák-magyar építőipari cégcsoport becslése szerint a hatmillió hazai füstelvezető jelentős része elavult.

Sokan a fűtési szezonban évről évre előforduló, sorozatos tragédiák ellenére sem törődnek a karbantartással, sőt lakásukba be sem engedik az ellenőrzést egyébként évente egyszer kötelezően elvégző kéményseprőket. Ezzel pedig sok ember életét veszélyeztetik közvetlenül. Ilyen okokból Magyarországon évente 15-20 ember hal meg – fogalmazott Komlós Andor, a cégcsoport igazgatója.

A Főkétüsz szakértője, Majoros Béla – a lakópark-beruházók felelőtlenségére utalva – elmondta, a kéményseprő-ipar ma már olyan színvonalas szaktudással rendelkezik, hogy előzetesen is hasznos tanácsokat tud adni a tervezőknek és a tulajdonosoknak a biztonságos, energiatakarékos és környezetbarát égéstermék-elvezetésre. Emellett véleményeznek, tervellenőrzést végeznek, majd helyszíni szemle alapján – szintén kötelezően – a használatbavételi engedély kiadásához szakvéleményt adnak. Mivel a tanácsadást nagyon sok tervező, építtető és kivitelező nem veszi igénybe.


Majoros Béla hangsúlyozta, a modern fűtési technológiák és berendezések elterjedésével a klasszikus kéményseprés háttérbe szorult, ugyanakkor a köztudatban elterjedt az a téves nézet, hogy a kevesebb kormot termelő, tisztábbnak látszó tüzelőberendezések és égéstermék-elvezetőik már nem igényelnek a hagyományoshoz hasonló szakmai felügyeletet, és nem is olyan veszélyesek. Ez persze csak részben igaz.

A hangsúly ma már a működőképesség ellenőrzésén van, a laikusok számára ugyan egyszerűnek tűnő technológiákat vezettek be, de a tevékenység fontossága mégis megnőtt. Az éves ellenőrzések módja sokkal bonyolultabb, mint ahogyan a veszély forrása is összetettebb.

Az előforduló legalattomosabb balesetekről szólva a Főkétüsz munkatársa kifejtette, a gáz égésterméke a fizikai és kémiai tulajdonságai miatt lehet veszélyes.

Arra is tekintettel kellene lenni, hogy a régiek közé emelt új, magasabb épületek megzavarják a szélnyomást az alacsonyabbak kéményeinek környékén. Ezért ez az utóbbiak füstelvezetőiben veszélyes mértékű égéstermék-visszaáramláshoz vezethet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.