Rózsásabban látják a jövőt a németek

A bajor Ifo gazdaságkutató intézet által menedzselt üzleti hangulatindex júniusban a vártnak megfelelően növekedett, értéke a májusi 105,7-ről 105,9 pontra javult, azaz ha nem is kirobbanó mértékben, de érezhetően nőtt a vállalkozói szféra optimizmusa.

A piaci várakozásoknak megfelelően nőtt a német gazdaság fejlődési irányának fokmérőjeként szolgáló Ifo-index. A mutató összetevői közül a jelenlegi helyzetet tükröző index a várt 109,6 helyett 109,4 pontra csökkent az egy hónappal korábbi 110 pontról. A várakozások alindexe ellenben 95,7 pontra emelkedett a korábbi 86,4-ről, miközben az elemzők 86,3-at vártak.

A májusban növekedési pályára állt Ifo-index kiszámítása hétezer vállalatvezető havi rendszerességű megkérdezése alapján történik. Ők többségében úgy látják, hogy a 2012 végi kisiklás, ami 0,7 százalékos negyedéves GDP csökkenésben mutatkozott meg, már a múlté, ezt jelzi az idei első három hónapban tapasztalt 0,1 százalékos GDP-bővülés, ami az év második felében az előrejelzések szerint tovább erősödhet.

De nem annyira, mint a vállalatvezetők szeretnék: a Bundesbank június 7.-én korrigálta az GDP-prognózisát, eszerint a korábbi 0,4 százalék helyett csak 0,3 százalékos lehet az idei növekedés, a 2014-es évre pedig korábbi 1,9 százalékos jóslatukat 1,5 százalékosra vették vissza. Ebben az árvíz hatásai mellett nyilván szerepet játszanak kínai gazdaság egyre romló teljesítményéről szóló, a piaci kereslet dinamikájának csökkenését előrevetítő hírek is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.