Rosszul "tőzsdéztek" a magánnyugdíjpénztárak

Nemcsak a magánnyugdíjpénztáraknak, a kasszák tagjainak is rossz éve volt tavaly. A pénztárak veszteséggel kezelték ügyfeleik megtakarítását, amely így csökkent az év során. Az utóbbi tíz év átlaghozama alapján azonban nincs miért szégyenkezniük a magánnyugdíjpénztáraknak.

A kormány 2010-ben azzal indokolta a magán-nyugdíjpénztári rendszer szétzilálását, hogy a kasszák eltőzsdézték a tagok megtakarításait. Ez az állítás akkor nem állta meg a helyét, amit mi sem bizonyított jobban, mint az állami rendszerbe visszalépő tagoknak kifizetett több mint 200 milliárd forint reálhozam, vagyis az infláció mértékét meghaladó nyereség.

Miközben a kabinetnek akkor nem volt igaza, a magánnyugdíjpénztárak tavalyi eredményeit látva most ez a kritika részben megáll. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) most publikált adatai szerint ugyanis a kasszák 2011-ben mínusz 2,87 százalékos vagyonnal súlyozott nettó átlaghozamot értek el, vagyis összességében ennyivel csökkent a tagok megtakarítása.

Egyedül azok jártak jól, akiknek a megtakarításait az úgynevezett klasszikus portfólióban kezelték, melynek döntő többségét állampapírok alkotják. Ezek a tagok még tavaly is 4,16 százalékos vagyonnal súlyozott nettó hozamnak örülhettek, míg a kiegyensúlyozottak hozama mínusz 0,12 százalék, a növekedési portfólióké pedig mínusz 3,89 százalék volt. (Előbbiben az állampapírok és a kockázatos befektetések, így a részvények, befektetési alapok jegyeinek aránya fele-fele, az utóbbiban pedig a kockázatos elemek vannak túlsúlyban.)

A megtakarítások "eltőzsdézése" azonban így is legfeljebb a tavalyi évre áll meg, és persze akkor is csak a nagy átlagot tekintve. Az utóbbi tíz év átlagos teljesítményét vizsgálva ugyanis a magánnyugdíjpénztáraknak nincs okuk a szégyenkezésre, a tagoknak pedig a bosszúságra. A 2002 és 2011 közötti átlagos, tíz éves hozam 4-10 százalék volt attól függően, hogy ki melyik pénztárnál és azon belül milyen portfólióban kezeltette a megtakarításait. (Az említett hozamot tehát nem tíz év alatt termelték ki a kasszák, hanem az utóbbi tíz évben évente átlagosan ennyivel gyarapították a tagok megtakarításait.)

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknak sem volt sokkal jobb évük tavaly, de legalább összességében nem termeltek veszteséget tagjaiknak, igaz, a nyereség meglehetősen szerény volt. A kasszák nettó átlaghozama 0,98 százalék lett 2011-ben a PSZÁF adatai szernit. A tízéves átlaghozam nagyjából hasonlóan alakult, mint a magánnyugdíjpénztáraknál: az önkéntesek évente és átalgosan 4 és 8 százalék körüli nyereséget termeltek ügyfeleiknek az elmúlt évtizedben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.