Rosszabbul teljesítenek az állami cégek

Veszteséges működés, vontatott döntéshozatal, rossz hatékonyság - nagyjából ezek a mutatók jellemzik az állami cégeket a magánszférához képest az Opten céginformációs kimutatása szerint.

Átlag mínusz 4 százalékos árbevételarányos "eredménnyel" működnek az állami és önkormányzati hátterű cégek – állapítja meg a céginformációval foglalkozó Opten. A közösség tulajdonában álló vállalkozások eredményessége némiképp javult, de még messze elmaradnak a tisztán magántulajdonúaktól.

Komoly különbségek mutatkoznak az állami és a nem állami cégek eredményességi mutatói között – fogalmaz közleményükben Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. Bár mindkét csoport folyamatai kedvezőek, a magáncégek a legtöbb mutatóban jóval az államiak előtt járnak – tette hozzá.

2015-ben az állami hátterű társaságok többsége veszteséget termelt. Ez az árbevétel átlag 4 százalékára rúgott. Ez valamivel kedvezőbb az öt évvel korábbi mínusz hat százaléknál, de még mindig messze elmarad a magánkézben lévő cégek plusz 5 százalékától. Az egymilliárd feletti árbevételű állami vállalatok árbevételarányos nyeresége viszont már átlag plusz 3,7 százalék. Igaz, a nagyobb magáncégek körében ez a mutató plusz 5,5 százalék.

Az állami és piaci cégek vállalati kultúrája sokszor alapvetően eltér. Míg a magánhátterű cégeknél az eredményes működés, a profit, a növekedés szinte kizárólagos szempont, addig az államiaknál sokszor más szempontokat is figyelembe kell venni – mondja az Opten szakértője. Az állami hátterű cégeknél ez a viszony egyben kötöttség is. Ez megnyilvánulhat a cég adminisztrációjában, üzletpolitikájában, vagy épp a jelentésszolgálatban. Az állami tulajdonlás a beszerzési folyamatoktól a humánpolitikai szabályozásig szinte mindenhol járhat eredményesség-rontó kötöttségekkel. Noha ilyen, a tulajdonostól függő szempontok magáncégeknél is lehetnek, ám ott ezek általában lazábbak. A magáncégek a piac változásaira gyorsabban reagálnak.

A magánvállalkozások magasabb teljesítménye a létszámarányos árbevételen is tükröződik. Az egymilliárd forint feletti árbevételű állami hátterű cégeknél egy átlagos alkalmazott 20 százalékkal kevesebb árbevételt termel hasonló méretű, de tisztán magánhátterű társához képest. Ez elég komoly versenyképességi különbség – mondja az Opten céginformációs vezetője.

A magáncégek haszonelvűsége megjelenik a cégek kockázatvállalási hajlandóságában és eladósodottságában is. Míg az államiak eladósodottsága mérettől és évtől függően 40-45 százalék, addig ez az érték a versenyszektorban 55-65 százalék. Bár a magántársaságok hitel- és kötelezettségállománya 2010 óta csökkent, az még mindig magasabb államiaknál. Az állami hátterű társaságok átlagos élettartama és kockázati besorolása jobb is a versenyszektorénál. Igaz, ez a mutató az elmúlt öt évben kissé romlott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.