Rosszabbul teljesít az áramár

Magyarország a tavalyi év második felében javított szinte az összes európai energiaár-helyezésén, viszont az áramtarifában és különösen a jövedelmekhez képest azért még van mit behozni.

Az európai országok euróalapú lakossági gázársorrendjében Magyarország 2014 második felében az első hat hónaphoz képest rendre valamennyi fogyasztási körben egy hellyel javított – derül ki az Eurostat frissen közzétett adatsora alapján végzett számításainkból. Így e tekintetben az unió statisztikai hivatala által mért 29 európai – uniós és azon kívüli – állam között Törökországot megelőzve immáron az első Románia után ezüstérmesnek mondhatjuk magunkat.

A jövedelmekhez képest lehetne olcsóbb
A jövedelmekhez képest lehetne olcsóbb
M. Schmidt János / Népszabadság/archív

Lapunk az elmúlt évek során elhangzó valótlan, félreérthető, az adatsorokból önkényesen válogató kormányközlések okán ezúttal az összes lényeges ársorrendre igyekezett figyelmet fordítani. A gáztarifákat a jövedelmek arányában vizsgálva így már kevésbé rózsás a helyzet. Noha e tekintetben is javítottunk, a legalacsonyabb fogyasztási körben –a nettó, illetve az adóval növelt árat vizsgálva – az 5. és 7. helyről a 4.-re, a közepesben a 12. és 9. helyről a 10.-re és a 7.-re, a legmagasabb fogyasztói sávban pedig a 15. és 12. helyről a 14.-re és a 12.-re kerültünk a vizsgált 27 állam közül.

Mindenütt javítottunk tehát, kivéve a legmagasabb fogyasztás bruttó árának jövedelmekhez viszonyított értékében, ahol 12. helyezésünk szinten maradt. Az ugyanezen tarifa nettó értékéből képzett mutatóban a felmért európai államok többsége előttünk jár.

A lakossági villamos-energiaár és az ebből képzett jövedelemarányossági mutató tekintetében többnyire szintén javítottunk az elmúlt fél év során. Ám itt eleve jóval kedvezőtlenebb helyezésekkel találkozni. A legalacsonyabb fogyasztási körben a 10.-ről (nettóban, illetve adókkal együtt) a 8.-9. legolcsóbbnak járó helyezésre kerültünk 38, illetve 37 európai ár között. A legalacsonyabb fogyasztásra vonatkozó nettó ár ugyanakkor a kifizethetőség szempontjából a 12.-ről a 13.-ra csúszott vissza. Igaz, az adóval növelt árú termék kifizetése tavaly az első fél évben a 13., a másodikban pedig a 10. legkönnyebbnek számított a felmért 34, illetve 33 állam sorában.

A tényleges árat tekintve az e feletti fogyasztási sávban az előzőkhöz hasonló számú állam közül a 10. és 12. helyről a 8. és 9. helyre kerültünk, még magasabb fogyasztás mellett pedig bruttóban a 10. után a hatodik helyet sikerült megcsípni. (Az évi ötezer kWh feletti áramfogyasztás szerinti helyezésünket nem vizsgáltuk.) A két felső áramfogyasztási sáv tarifájának a jövedelmekhez mért szintjében viszont továbbra is cudar a helyzet. Itt a 21. és 25. helyről a 19. és a 25. helyre javítottunk, de még így is messze rosszabbul állunk, mint a felmérésben szereplő három tucat európai ország átlaga. Az általunk vizsgált legmagasabb nettó fogyasztási tarifa fizetésekhez mért sorrendje szerinti 25. helyezésünk nem is változott.

Magyar lakossági energiaárhelyezések Európában (2014)

  I. félév II. félév   I. félév II. félév
Gáz*     Áram**    
20 GJ alatt     1000 kWh alatt    
nettó          
Euróban 3 2   10 9
Jövedelemarányosan 5 4   12 13
bruttó          
Euróban 3 2   10 8
Jövedelemarányosan 7 4   13 10
20-200 GJ     1000-2500 kWh között    
nettó          
Euróban 3 2   12 8
Jövedelemarányosan 12 10   23 21
bruttó          
Euróban 3 2   10 9
Jövedelemarányosan 9 7   21 19
200 GJ felett     2500-5000 kWh    
nettó          
Euróban 3 2   11 8
Jövedelemarányosan 15 14   25 25
bruttó          
Euróban 3 2   10 6
Jövedelemarányosan 12 12   22 20
      

 

* Euróban 29, jövedelemarányosan 27 állam közül
** Euróban I. félév 38, II. 37, jövedelemarányosan I. félév 34, II. 33 állam közül
Forrás: ec.europa.eu/eurostat
 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.