Rosszabb év után több osztalék az OTP-től

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója
Kovács Attila / MTI

Tavalyi nyereségéből 40,6 milliárd forintot fizet ki osztalékként az OTP – derült ki a bank pénteki közgyűlésén. Ez részvényenként 145 forintot jelent, szemben a tavaly kifizetett 120 forinttal. Mivel az OTP a saját kezében lévő részvények után nem fizet osztalékot, így a befektetők papíronként 147 forintra számíthatnak, szemben a tavalyi 122 forinttal.

Az OTP tavalyi adatai lényegében nem változtak a gyorsjelentésben korábban ismertetetthez képest. A bankcsoport adózás utáni nyeresége az egy évvel korábbi felére, 64 milliárd forintra esett. A magyarországi alaptevékenység hozzájárulása az eredményhez a 2012-es 68 milliárdról 34 milliárdra csökkent, míg a külföldi leánybankok a bázisidőszak 60 milliárdjával szemben 24 milliárd forintot tettek hozzá a közöshöz.

A bankadó és a tranzakciós illeték alapján kivetett különadó nélkül az eredmény 43 milliárddal lett volna magasabb, míg az ukrán érdekeltséggel kapcsolatban, a tavalyi harmadik negyedévben elszámolt értékcsökkenés 29 milliárd forinttal apasztotta a nyereséget. Ezekkel, valamint az egyéb egyedi tételek nélkül az adózott eredmény lényegében megegyezett volna a 2012-ben elérttel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.