Rossz hangulat a tőzsdéken Tokiótól New Yorkig

Lanyha kereskedésben többnyire gyengültek kedden a vezető ázsiai tőzsdemutatók: részben profit-kivét miatt, részben azért, mert óvatosak az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet júliusi fogyasztói bizalmi mutatójára, illetve az újabb vállalati gyorsjelentésekre várva. Európa is csökkenéssel kezdhet, Amerikában is gyengülést jeleztek kedd reggel a határidős mutatók.

Gyengülés Ázsiában, Európa is csökkenéssel kezdhet

Tokióban a 225 válogatott részvényt tartalmazó Nikkei index 0,1 százalékos csökkenéssel 9.496,85 ponton zárt. A többi fontosabb ázsiai mutató közül a szöuli Kospi 0,1 százalékos csökkenéssel zárt. A hongkongi Hang Seng mutató 0,1 százalékkal, a sanghaji összetett mutató 0,4 százalékkal esett, Tajvanon, Szingapúrban, Malajziában és Indiában is gyengültek a vezető mutatók.

Európa csökkenéssel indulhat a hétfői erősödés után, a befektetők itt is a vállalati eredményektől teszik függővé, hogy vesznek-e, vagy eladnak: kedden egyebek mellett olyan nagyágyúk jelentenek, mint a BP, az UBS, vagy a Deutsche Bank. Elemzők szerint az FTSE-100, a DAX-30 és a CAC-4 0,1-0,3 százalék közötti gyengüléssel kezdheti a kereskedést. Hétfőn a három mutató 0,45-0,81 százalék közötti mértékben emelkedett záráskor.

Amerikában is lefelé tartanak a határidős indexek, miután hétfőn a New York-i tőzsde még erősödéssel zárt: a határidős mutatók közül a DJIA 0,16 százalékkal, az S and P 0,2 százalékkal, a Nasdaq 0,17 százalékkal erősödött kedd reggel. Hétfőn a három mutató 0,97-1,19 százalékos emelkedéssel zárt.

Kedd reggel stagnált a kőolaj: a nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta ára 1 centtel 78,99 dollárra nőtt az ázsiai elektronikus kereskedésben, az északi-tengeri Brent könnyűolajé 1 centtel 77,48 dollárra esett.

Az euró erősödött a dollárhoz és a jenhez képest: 1,3014 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, míg hétfőn későn 1,29489 dollár. Egy euró 113,17 jent ért, szemben a hétfőn késői 112,82 jennel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.