Rossz rajt az autópiacon

Az első hónapban kemény mínusz: 26 százalékkal zuhant az új személyautók forgalomba helyezése a tavalyi év azonos időszakához képest.

A JATO Dynamics januári újautó-forgalombahelyezési összesítése szerint 2013. január hónapban összesen 3685 új személygépkocsi, valamint 638 darab 3,5 tonna összsúlyt nem meghaladó kishaszonjármű került forgalomba. A személygépjárművek esetén ez a forgalomba helyezési mennyiség a tavaly januári számoknál 26 százalékkal alacsonyabb. A kishaszonjárművek esetében az előző év azonos időszakához képest 28 százalékos a csökkenés.

Januárban a legsikeresebb autómárka (személyautó és összes haszongépjármű) a Skoda volt, havi 527 darabszámmal, mellyel 12 százalékos a piaci részesedése. A modellek listáját az Opel Astra vezeti 251 darabbal. Az újautó-forgalombahelyezések 75 százaléka céges, míg a magáneladások a piac 25 százalékát teszik ki. Összehasonlításul a válság előtti 2008-es év januári eredménye a 2013-as év azonos időszakának több mint háromszorosa volt, tehát 14,3 ezer személyautó és haszonjármű talált gazdára. A 2004-es évben pedig a január folyamán 15,6 ezer gépkocsi kelt el.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke, Erdélyi Péter szerint a személygépjármű-forgalombahelyezés 2012. januárhoz mért jelentős elmaradásának fő oka, hogy az előző év január elsején csökkent drasztikusan a regisztrációs adó, emiatt jó néhány 2011 végén megrendelt gépjármű forgalomba helyezését az ügyfelek 2012-ben kérték. Ez a hatás minden bizonnyal – de csökkenő mértékben – a februári és márciusi eladási darabszámok viszonyításánál is szerepet fog játszani.

Sajnos tudomásul kell vennünk, hogy ilyen alacsony értékesítési volumennél havonkénti összehasonlításnak nincs értelme, mert ebből semmiféle reális következtetés vagy trend nem vonható le. A valóságos piaci folyamatokat ennek megfelelően legkorábban az első félévi forgalomba helyezési darabszámok ismeretében lehet reálisan értékelni. Az értékesítésben 70-80 százalékos arányt képviselő céges vásárlások jelentős mennyiségi bővülése nem várható, de kismértékű növekedés lehetséges. Idén a magánvásárlók lassú visszatérése mozdíthat elsősorban a piacon, amelyhez a gépjármű-finanszírozás élénkülése is szükséges.

A kishaszonjárművek forgalomba helyezése 2012 második félévében torpant meg az addig növekvő értékesítés után, így az eredmény 2012 egész évre végül visszaesés lett. Ez részben a magánhasználatra is vásárolt kishaszonjárművek forgalma megtorpanásából, részben a használók takarékosabb gazdálkodásából adódik. És jelentős előrelépés itt sem várható 2013-ban.

A nagyobb haszonjárművek forgalomba helyezése esetében a 2011. évi jelentős előrelépés és piaci növekedés után várható volt némi megtorpanás, amely kisebb lett a várnál. Ezen a piacon szolid emelkedés várható az idén a januári jelentős többlet ellenére is.

A motorkerékpár-piacot sújtja most már negyedik éve legsúlyosabban az értékesítési válság. Annak ellenére, hogy a 125 köbcentiméteres hengerűrtartalmú motorok az év tavasza óta vezethetők „B” kategóriás jogosítvánnyal, a várt és más európai országokban tapasztalt jelentős forgalomnövekedést ez a lehetőség sem motiválta. Ennek megfelelően az előrejelzések itt is nagyon óvatosak a növekedés tekintetében. A januári értékesítési volumen a termék szezonális jellege miatt is rendkívül alacsony.

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a 2008 óta drasztikusan lecsökkent kereskedői és szervizkapacitás fenntartásához hosszabb távon a továbbra is alacsony volumenű, illetve rossz szerkezetű (a céges piac jelentősen eltúlzott aránya) piac fennmaradása súlyos problémát jelenthet a legális szakmára nézve. Hiszen az ellátatlanul maradó területekre áramlanak elsősorban a feketegazdaság szereplői kereskedelmi és javítói vonalon egyaránt.

A Parlament által elfogadott jogszabály, mely 2013 januárjától lehetővé teszi, hogy a céges autók javítási és karbantartási áfatartalmának 50 százaléka visszaigényelhető, fontos lépés a javítói ágazat tisztítása érdekében, amelyet továbbiaknak kell követniük. Meg kell akadályozni a legális szféra számára lehetetlen versenyhelyzetet okozó importgépjármű-áfacsalásokat, a fekete szervizek működését részben új jogszabályokkal, részben a hatályos jogszabályok következetes alkalmazásával.

Az MGE elnöke szerint szervezetük jelentős erőfeszítéseket tett és tesz annak érdekében, hogy a legális kereskedelmi és javítói szakma az ügyfelek, a környezet védelme és a balesetbiztonság érdekében fennmaradjon és fejlődjön, a feketegazdaság visszaszoruljon. Törekvéseikben fontos partnerük az Autós Nagykoalíció, amellyel folyamatos egyeztetéssel, szoros együttműködésben dolgoznak.

Céljuk, hogy a márkaszervizek körül kialakult alaptalanul negatív, sokszor ellenséges hangulatot hiteles és reális értékkommunikációval megfordítsák, és megmutassák a javítóágazatban valamennyi legális résztvevő helyét és szerepét, miközben szeretnék tovább folytatni a feketemunka elleni fellépést. Ennek érdekében indították el az Értünkhozzá.hu kommunikációs kampányt, amelynek keretében a márkaszervizek hiteles és valós értékeit mutatják be anélkül, hogy a hibátlanság vagy a tökéletesség látszatát akarnák kelteni.

Fontosnak tartják, hogy a mobilitás nemcsak a szabad helyváltoztatás és ezzel a szabadság öröméről szól, hanem felelősségről is a többi közlekedő biztonságával és a környezettel szemben. Ennek megfelelően a mobilitással kapcsolatosan tudomásul kell venni, hogy a járművek beszerzése, fenntartása és használata a szabadság és felelősség kettősség mentén pénzbe kerül, így azok a megoldások, amelyeket sokan a feketegazdaság fokozottabb használatában látnak üdvözítőnek, teljes tévutat jelentenek.

Közleményében az MGE arra is felhívja a figyelmet, hogy a jelentősen növekvő használtautó-import szerkezete igen kedvezőtlen irányt vett: 2008 és 2012 között az 1-5 éves korú használt autók aránya 76 százalékról 25 százalékra esett vissza, miközben a 11-15 éves autók aránya 5 százalékról ról 34 százalékra, a 15 évnél idősebb autók aránya pedig 3 százalékról 21 százalékra emelkedett. Mindez azt jelenti, hogy az ország Európa roncstemetőjévé válásának folyamata beindult, mivel a behozott használt autók 55 százaléka idősebb 11 évesnél.

Ez senkinek nem lehet érdeke. A használtautó-importon belül 30 százalékot képviselnek a magas fogyasztású prémium autók, ami indokolatlanná teszi a használt import körüli olyan szociális kommunikációt, hogy a szegényebb rétegeknek olcsón kell autóhoz jutniuk. Ezen autók üzemeltetési költségei magasak, így semmi nem indokolja, hogy a szegénységgel bármiféle kapcsolatba hozzuk ezek behozatalát. A rendkívül öreg autók behozatalának akadálytalanná tétele káros a környezetre, és még azoknak az anyagi érdekeit sem szolgálja, akik ezeket megvásárolják. Valamennyi magyar ember érdeke, hogy az állam akadályozza meg az ország Európa roncstemetőjévé válását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.