Röpködnek a bírságok a szavatosság miatt

426 esetben összesen 23 millió forint bírságot szabott ki tavaly a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások miatt. A helyzet nem jó.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 426 esetben összesen mintegy 23 millió forint bírságot szabott ki tavaly a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások, és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének vizsgálata során. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság márciusi hírlevelében közzétett összesítés szerint a fogyasztóvédők 433 esetben ellenőrizték, hogy készült-e jegyzőkönyv a panasz bejelentéséről, illetve vizsgálták annak tartalmát, és 255 alkalommal állapítottak meg hiányosságot.

A jótállási jegyek tartalmát 227 esetben nézték meg, és 137-nél szabálytalanságot tártak fel.A kifogásolt termék javítása esetén rögzített adatokat 43 jótállási jegyen ellenőrizték, és 27 esetében szabálytalanságot állapítottak meg. A fogyasztóvédők vizsgálták azt is, hogy a vállalkozások hogyan tájékoztatják a fogyasztókat jogaikról.

A vizsgálati összesítés szerint 1.740 esetből 513 alkalommal megtévesztő, félreérthető volt a fogyasztók tájékoztatása, és ez tisztességetlen kereskedelmi gyakorlatnak minősül. A fogyasztóvédők 1.403 esetben, fogyasztói panasz nyomán pedig 451 alkalommal átnézték a vásárlók könyvébe tett fogyasztói bejelentések intézését. A vállalkozások 454 ügyben nem megfelelően jártak el. (mti.hu)

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.