Róna Péter: sületlenség Szijjártó kijelentése

Hallatlan Szent István országában egykulcsos adórendszert bevezetni - véli Róna Péter. A közgazdász az m1 Ma reggel című műsorában arról beszélt: A nyugat-európai kereszténydemokrata értékrend szerint az adóztatás a vagyontól függ. Szerinte a kormány "falnak viszi az országot".

A közgazdász a műsorban közgazdaságilag teljes sületlenségnek nevezte Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kijelentését, miszerint a progresszív adórendszer okolható a válságért. Mint mondta: a 1929-es világválság óta tankönyvi tétel, hogy a progresszív adóztatás a jövedelemkiegyenlítés révén a legfontosabb kitétele a válságból való kivezetésnek.

Róna szerint a magyar gazdaság rákfenéje, hogy nincs beruházás, és munkahely. Már hosszú évek óta a beruházások nem érik el az éves amortizáció szintjét, a magyar nemzetgazdaság zsugorodik, azaz a teljesítménye csökken, ilyen feltételek mellett pedig szó sem lehet a foglalkoztatás bővítéséről. Negatív hatással van a visszamenőleges jogalkotás is a beruházásokra, ez ugyanis a kiszámíthatóság hiányát eredményezi – tette hozzá.

A szakember azon kijelentését, miszerint a kormány a falnak viszi az országot, úgy magyarázta: ötletelés zajlik, teljes a káosz, a kapkodás. Ha nem sikerül egy gazdasági programot összeállítani, ami növekedési pályára állítja az országot, akkor a megszorítócsomagok fogják hathónaponként váltani egymást – szögezte le.

Beszélt arról is: valószínűleg 100-150 ezer ember lesz képes a végtörlesztéshez szükséges összeget előteremteni, a további 850 ezer nem, vagyis a kormány javaslata nem komplex megoldás a problémára.

Arra a felvetésre, hogy a végtörlesztés terhei miatt a bankok kivonulhatnak, illetve visszafoghatják a hitelezést, azt mondta: nem bánja, ha a bankok nem terjeszkednek tovább, Magyarország így is túlbankosított, az viszont nagy baj, ha nem hiteleznek majd.

Forrás: Hiradó.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.