Romlott az euró jövőjének befektetői megítélése

Jelentősen romlott az elmúlt negyedévben az euróövezet jövőjének globális befektetői megítélése az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport szerint, amely kimutatta, hogy meredeken nőtt - és most már jóval meghaladja az 50 százalékot - az euróövezet legalább részleges felbomlásától tartó intézményi befektetők aránya.

A Barclays Capital kedden ismertette idei második negyedéves felmérését. A cég 455 intézményi befektetési ügyfelének bevonásával elvégzett vizsgálat eredményei szerint a válaszadók 58 százaléka számol legalább egy tagállam távozásával az euróövezetből a következő egy évben.

A ház által márciusban elvégzett előző, hasonló felmérés még azt jelezte, hogy jelentősen csökkent azoknak befektetési cégeknek az aránya, amelyek szerint legalább egy tagország még az idén elhagyja az euróövezetet. A Barclays Capital befektetési ügyfelei közül akkor 38 százalék valószínűsített egy ilyen fejleményt az eggyel még korábbi, decemberi körkérdés során kimutatott csaknem 50 százalék helyett.

A kedden ismertetett második negyedéves felmérés szerint - amely a megismételt görögországi választások előtti héten készült - a Barclays Capital intézményi befektetői ügyfélkörének 50 százaléka arra számít, hogy az euróövezet felbomlása Görögország távozására korlátozódik.

Néhány százaléknyian azonban Görögország és Portugália, illetve Görögország, Portugália és Írország eurótagságának megszűnését jósolták, sőt volt olyan válaszadó, aki e három tagállam mellett még Spanyolország és Olaszország távozását is valós lehetőségként jelölte be a körkérdésben.

Más nagy londoni házak sem zárják ki előrejelzéseikben, hogy több tagállam is távozhat a valutaunióból.
Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics második negyedévi átfogó európai prognózisa szerint a cég jelenleg érvényes központi forgatókönyve az, hogy Görögország 2012 vége előtt távozik a valutaunióból, és jövőre valószínűleg követi Portugália, sőt esetleg Írország is.

A Standard & Poor's hitelminősítő a görög választások eredményének ismertté válása után összeállított londoni értékelésében közölte, hogy rövid távon csökkenhetett ugyan Görögország euróövezeti távozásának kockázata, a cég szerint azonban változatlanul "legalább egy a háromhoz" az esélye a görög eurótagság megszűnésének közép- vagy hosszú távon.

A Barclays Capital kedden ismertetett második negyedévi felmérésében feltette intézményi befektetői ügyfeleinek azt a kérdést is, hogy Görögország távozása esetén milyen dollár-árfolyamszintet jósolnak az eurónak a görög euróövezeti tagság megszűnése után három hónappal. A válaszadók csaknem 40 százaléka azt valószínűsítette, hogy egy ilyen fejlemény után az euró az 1,10-1,20 dolláros sávba gyengül, 25 százalékuk 1,00-1,10 dollár közötti árfolyamot jósolt, néhány befektető ugyanakkor 1,00 dollár alá süllyedő euróárfolyamot is elképzelhetőnek tartott. Az euró kedden 1,2670 dollár körül mozgott a londoni bankközi devizapiacon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.