Válságűző csúcsot tart a G20
A görög választások után hamar lecsengett hétfőn a tőzsdei eufória, miközben a spanyol és az olasz államkötvényhozamok újra aggasztó szintre emelkedtek, jól jelezvén, hogy az új athéni kormánynak köszönhetően talán sikerül elkerülni a drachma visszavezetésével járó iszonyú káoszt, de a nemzetközi programot folytató kabinet nem oldja meg az eurózóna nagyobb gondjait: az államadósság- és bankválság összefonódását, a versenyképesség csökkenését és a recesszió közeli állapotot.
Ebben a közegben ülnek tárgyalóasztalhoz a vezető ipari és feltörekvő országoknak, azaz a Húszak Csoportjának (G20) állam- és kormányfői a mexikói Los Cabos üdülőhelyen magyar idő szerint hétfőn este, s miközben a figyelem középpontjában az eurózóna áll, tudatosítaniuk kell, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb. A Brookings Intézetben dolgozó Eswar Prasad és a Financial Times által számított G20-as index azt sugallja, hogy a világgazdaság bővülése leállt.
Mint Prasad kifejtette: a feltörekvő országok adják a világgazdaság motorját, de elfogyott a fűtőanyag, míg a fejlett gazdaságokból álló kocsisor kisiklott. A növekedési, külkereskedelmi, tőzsdei adatokból és bizalmi mutatókból képzett index azt érzékelteti: a piacok elveszítették reményüket, hogy a politikai döntéshozók az eurózónától az Egyesült Államokon át Kínáig olyan megoldásokkal tudnak előállni, amelyek egyszerre kezelik a költségvetési hiányok és államadósságok, valamint az alacsony növekedés által gerjesztett feszültségeket.
A kedden befejeződő tanácskozás zárónyilatkozatának tervezete persze hitet tesz a növekedés serkentése, a munkahelyek teremtése, az infrastrukturális beruházások élénkítése és a fiskális szigor mellett, de nagy kérdés, hogy a retorika cselekvési programmá válik-e. Minthogy tavaly ősszel, Cannes-ban ugyanerről volt szó, de a helyzet azóta csak romlott.
Ezt a borús képest vetítette előre egyébként a Világbanknak a konferenciára készített anyaga is, amely szerint a fejlődő világ számos vezető országában a hat százalék alatti növekedés nem elégséges, de a fejlett ipari államok keresletre is elégtelen. Egymás között kellene erőteljesebben kereskedniük a fejlődőknek, de ez egyre nagyobb akadályokba ütközik, mert gyorsan terjed a protekcionizmus.
A költségvetések rendbetétele nem ad választ a súlyosabb kérdésre: miből lesz növekedés? Robert Zoellick elnök szerint a növekedés serkentését kell előtérbe helyezni, méghozzá reformok bevezetése révén. Mert különösen Európára jellemző, hogy már a válság előtt is lassított, veszített versenyképességéből.
Kritikus helyzetbe került Európa Zoellick szerint, aki sokak véleményét tolmácsolva sürgette, hogy az eurózóna vezetői adjanak pontos menetrendet, mikor és hová szeretnének eljutni. Például David Cameron brit kormányfő és Hu Jintao kínai elnök is annak a véleményének adott hangot, hogy a valutaövezet belső egyensúlyát nem lehet csupán a hiánnyal küzdők terheinek növelésével helyreállítani, Németországnak is részt kellene vennie a műveletben a keresletének a növelésével.
Az eurózóna vezetői alighanem tudatában vannak annak, hogy sokat várnak tőlük a húszas körben. A görög választások eredményeinek ismeretében telefonon egyeztetett Angela Merkel német, Mario Monti olasz, Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök és Francois Hollande francia elnök, aki vasárnap a törvényhozási többséget is megszerezte a baloldalnak.
A menetrendet még ebben a hónapban nyilvánosságra kell hozniuk, de még nem oldották fel a politikai ellentéteket. A vita lényege: a német Bundesbank szerint nem lehet bankunió addig, amíg nem hozzák létre a fiskális uniót. Merkel úgy véli, nem lehet fiskális uniót létrehozni politikai unió nélkül, míg Hollande leszögezte: nincs politikai unió, amíg a bankuniót ki nem alakítják.
A piacok azonban nagyon várják, hogy legalább a pénzügyi szektor szabályozása magasabb szintre kerüljön Európában, s ezzel meg lehessen indítani a bank- és államadósság-válság szétválasztásának folyamatát. Hiába ajánlottak fel az eurózóna kormányai Spanyolországnak 100 milliárd eurót a banki veszteségek kezelésére, ha ezzel az összeggel növekedik a spanyol államadósság, amikor a spanyol gazdaság recesszióba süllyed.
Az egyik probléma felváltása egy másikkal nyilván nem megoldás, ezért mondják a franciák, hogy a júliustól sorompóba álló végleges pénzügyi alap (ESM) nyújtson a spanyol bankoknak hitelt. De Berlin erről egyelőre hallani sem akar. A legnagyobb európai bankokat először is az Európai Központi Bank felügyelete alá kellene helyezni, s európai betétbiztosítási rendszerre is szükség lenne a bankok lerohanása elleni védelem kialakítása végett. Ez azonban felveti a kérdést, ki irányítja a bankokat, ki dönt életképességükről.
A június végi európai csúcs részvevői elé várhatóan ilyen javaslatok kerülnek: az új európai bankhatóság feladatait az európai jegybank vegye át, adjon az ESM közvetlenül kölcsönt, legyen egységes betétbiztosítás.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, a francia Christine Lagarde – akinek legnagyobb gondja most a G20-as csúcson, hogy végre összekalapozza azt a 430 milliárd dollárt, amit a tagországok egy része, kivéve az Egyesült Államokat és Kanadát, megígértek a pénzügyi szervezet forrásainak bővítésére a válságkezelésre tekintettel, de mindeddig nem adtak össze – arról beszélt a találkozó előestéjén, hogy az eurózónának közös pénzügyminiszterre lenne szüksége és persze közös pénzügyminisztériumra, amely a nemzeti költségvetések összeállítását irányítaná, valamint az adósságot is közösen kellene kibocsátani, és a pénzügyi szervezeteket is európai szinten kellene szabályozni és ellenőrizni.
A nagy alku részletein töprengő európai vezetők viszont addig már eljutottak a gondolkodásban, hogy az eurózónában maradást választó görögök terheit nem növelni, hanem csökkenteni kell, ha a kormány marad a reformok útján. Ez persze azzal a következménnyel jár, hogy a megkérdőjelezhetetlen ír reformprogramot is honorálják, a nemzetközi hitelcsomag futamidejét 15 évről harmincra emelik.
A G20-as csúcsnak így mintha melléktermékévé válna az egyáltalán nem mellékes amerikai–orosz találkozó, amelyen Barack Obama és Vlagyimir Putyin a szíriai és az egyre feszültebb egyiptomi helyzetet tekinti át.
