Romló növekedési kilátásokat lát az EBRD

A térség nagy gazdaságainak gyenge teljesítménye miatt erőteljesen romlottak a tágabb értelemben vett Közép- és Kelet-Európa idei növekedési kilátásai, annak ellenére is, hogy az euróövezeti adósságválság átszűrődő hatásai most már enyhülnek.

Mindezt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közölte idei második regoinális előrejelzése ismertetésekor pénteken Londonban. A pénzintézet meredeken rontotta a működési területének egészére - és ezen belül a magyar gazdaságra - adott idei GDP-előrejelzéseit, és sürgős szerkezeti reformokra szólította fel a térség országait.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának finanszírozására 1991-ben létrehozott londoni pénzintézet, amely Isztambulban rendezett éves közgyűlésének első napjára időzítve adta ki új prognózisát, közölte: becslése szerint a régió gazdaságainak átlagos növekedési üteme - a déli és a keleti mediterrán térséggel együtt számolva - 2013-ban 2,2 százalék lesz a tavaly mért 2,6 százalékos GDP-növekedés után.

Az idei évre szóló új EBRD-prognózis sokkal borúlátóbb az előző, januárban összeállított térségi becslésnél, abban ugyanis még 3,1 százalékos átlagos növekedési jóslat szerepelt a régió egészére.

Az EBRD a szűkebb közép-európai és balti országcsoportra ennél is jóval gyengébb, átlagosan mindössze 0,8 százalékos gazdasági növekedést vár 2013-ban. E térségen belül a bank Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban az idei év egészére recesszióval számol.

A magyar gazdaságban a pénteken Londonban ismertetett új EBRD-előrejelzés 0,8 százalékos visszaesést valószínűsít 2013-ra a januári prognózisban szereplő 0,1 százalékos GDP-mínusz helyett.

A magyar gazdaság idei kilátásairól szóló pénteki EBRD-prognózis a legborúlátóbbak között van londoni City elemzői közösségében. A nagy londoni befektetési és elemzőházak véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy az idén lesz-e növekedés Magyarországon, ám a recessziót váró citybeli elemzők sem várnak az EBRD új előrejelzésében szereplőhöz hasonló mértékű visszaesést.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a minap közölték, hogy az eddigi prognózisukban szereplő 0,2 százalékról 0,6 százalékra rontották az euróövezeti gazdaság idei egész évi átlagos visszaesésére vonatkozó becslésüket.

Ennek nyomán a ház elemzői a magyar gazdaságban az eddig általuk várt 0,5 százalékos GDP-mínusz helyett most már 0,7 százalékos visszaeséssel számolnak 2013 egészében.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó gazdaságokkal foglalkozó közgazdászai ugyanakkor a magyar gazdaságra adott előrejelzésüket nemrégiben javították. Minap ismertetett, felülvizsgált prognózisukban közölték: az általuk eddig várt 0,3 százalékos idei egész évi GDP-visszaesés helyett most már 0,4 százalékos növekedéssel számolnak 2013-ban Magyarországon.

A ház szakértői szerint a felülvizsgálatot a magyar háztartások fogyasztási kilátásainak javulása, a gépjárműexport várható felfutása és "kisebb mértékben" a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedésösztönző intézkedéscsomag indokolja.

A pénteki EBRD-prognózis Magyarországgal foglalkozó részében a bank elemzői azonban "valószínűtlennek" nevezték, hogy az MNB-program megfordítaná a magyar gazdaságban érvényesülő negatív beruházási folyamatokat, hacsak nem javul az üzleti bizalom és a beruházási környezet.

Az ipari termelés a két nagy autógyártó üzem kapacitásbővítése ellenére is csökkent valamelyest a tavalyi év egészében, és 2013 első negyedében is visszaesett éves összevetésben számolva - hangsúlyozza az EBRD-jelentés.

Az EBRD kiemelte emellett, hogy Magyarországon továbbra is csökken a hazai kereslet, és az állóeszköz-beruházások rátája 14 éve nem tapasztalt mélységbe süllyedt.

A bank szerint, ha Magyarország az idén nem kerül ki az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól, az jelentősen korlátozná a kormány kiadási politikájának mozgásterét a 2014-es választások előtt.

Az EBRD 2014-re 0,9 százalékos növekedést jósol a magyar gazdaságban.

A működési térség egészére adott igen borúlátó prognózist a bank elsősorban azzal indokolta, hogy a térség legnagyobb gazdaságai a vártnál sokkal gyengébben teljesítenek. Az előrejelzés szerint Oroszország "a gyengeség új forrása" a régióban. Jóllehet az orosz gazdaság lendületének apadása az utóbbi időkig átmeneti jelenségnek tűnhetett, a legújabb adatok azonban arra vallanak, hogy valójában folyamatszerű lassulásról van szó, amely 2011 vége óta tart, és ez most már kezdi éreztetni hatását az orosz gazdaságtól függő térségi országokban is - áll az EBRD pénteki elemzésében.

A bank az orosz gazdaságban az idén mindössze 1,8 százalékos GDP-növekedést vár a tavalyi 3,4 százalékos bővülés után. Ez is meredeken rontott prognózis: az EBRD az előző, januári előrejelzésben még 3,5 százalékos orosz gazdasági növekedést valószínűsített 2013 egészére.

Az EBRD szerint ugyanakkor továbbra is az euróövezeti válság esetleges súlyosbodása jelenti a legnagyobb lefelé ható kockázatot az átalakuló közép- és kelet-európai térség növekedési kilátásaira. A legutóbbi ciprusi fejlemények is felhívták a figyelmet arra, hogy amíg az euróövezeti döntéshozók nem jutnak egyezségre a valutaunió lényegi reformjáról - beleértve a bankunió létrehozását -, addig folyamatosan fennmarad az euróválság súlyosabbra fordulásának kockázata - áll az EBRD pénteki elemzésében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.