Rogán: 15- 20 milliós értékhatárig avatkozna be az állam a devizahiteleseknél

A gazdasági bizottság vezetője szerint ez 15-20 milliárd forint terhet jelent majd az államnak.

Rogán Antal (Fidesz) szerint egy államilag támogatott és szabályozott rendszerben, ahol területi és időbeli kvóták is léteznek a rossz lakáshitelek kivezetésére, van lehetőség arra, hogy minden problémával külön foglalkozzanak.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, más megítélés alá kell esnie a kis, és a nagyobb értékű lakásokra felvett hiteleknek, szociális alapon csak 15-20 milliós határig akarnak beavatkozni. A kedden megjelent interjúban úgy fogalmazott: húszmillió forint fölötti lakásnál a szociális jogosultság az emberek előtt nehezen lenne magyarázható.

Hozzátette: kiszámítható törlesztőrészlettel akarnak segíteni annak a 85 százaléknak is, amely eddig is rendesen fizette a részleteket. Az ő esetükben - cserébe az állami garanciáért - viszont garanciadíjat várnak a bankoktól, így a két összeg valahol ki fogja egyenlíteni egymást.

 Rogán Antal becslése szerint ezen felül a költségvetésnek 15-20 milliárd forint közötti terhe lesz, amelyet minden évben vállalnia kell.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.