Rezsicsökkentés szigeteléssel

A most véget ért téli szezonra a Knauf leszigetelt egy családi házat, ahol így 46 százalékkal, 114 ezer forinttal kisebb lett a gázszámla. A beruházás a megtakarításokból 12 év alatt teljesen, a kőzetgyapot 50 éves élettartama során pedig négyszeresen megtérül.

A falszigetelés révén 46 százalékkal csökkent a Knauf Insulation Kft. által leszigetelt családi ház gázfogyasztása – jelentette a cég. A házat a Nálamszigetelnek Program keretében hét hónapja szigetelték le. Azóta mérik a gázfogyasztást és hasonlítják egy, a közelben lévő, hasonló műszaki adottságokkal bíró, szigeteletlen házéhoz.

Számításuk szerint az idei télen a szigetelt házban lakó család 114 ezer forinttal költött kevesebbet fűtésre, mint a másikban lakók. Mivel a kazán is csak harmadannyiszor kapcsolt be, mint a másik, áramszámlájuk is 10 ezer forinttal csökkent. A kísérlettel most a gyakorlatban is bizonyították, hogy szigeteléssel 30-40 százalékos energiamegtakarítás érhető el – szögezik le.

A Knauf Insulation pályázat útján keresett két azonos technikai és műszaki jellemzőkkel bíró családi házat. A pályázati felhívásra összesen 179 család jelentkezett, akik közül a cég, valamint a program méréseit végző Budapesti Műszaki Egyetem és a Pannonműhely Kft. szakemberei egy hajdúnánási család 110 nm-es, valamint egy hajdúdorogi család 108 nm-es otthonát választották ki és vonták be a kísérletbe. Mindkét ház téglából épült, közel azonos műszaki állapotban van, két-két felnőtt valamint két-két gyermek lakja és légvonalban egymástól mindössze 6 kilométerre helyezkednek el.

A hajdúnánási ház födémének szigeteléséhez a szakemberek 25 centiméter vastag üveggyapotot, a homlokzat szigeteléséhez pedig 20 centiméter vastag, éghetetlen kőzetgyapotot alkalmaztak. Ennek révén az ingatlan a 2015. január 1-jétől életbe lépő szigetelési szabályok értelmében a rossznak tekinthető „F-G" kategóriából rögtön „A" besorolású ingatlanná vált.

A közel 7 hónapig tartó kísérlet során a belső hőmérséklet azonos szinten tartásához a nem szigetelt házban 2182 köbméter gázt használtak el, míg ugynehhez a szigetelt házban 1196 köbméterre volt szükség. Ez 46 százalékkal kevesebb.

„A nem szigetelt házban lakó család a gázszámlákra 250 495 forintot, vagyis havonta átlagosan 35 785 volt kénytelen fordítani. Ezzel szemben a szigetelt házban élő család összesen 136 607 forintot, havonta átlagosan mindössze 19 515 forintot költött az energiahordozóra, ami szintén 46 százalékos különbséget jelent" – mondta Kanyuk László, a Knauf Insulation Kft. marketingvezetője.

Hozzáteszik: ha a téli átlaghőmérséklet három Celsius-foknál alacsonyabb lett volna, a szigeteletlen ház gázfogyasztása további 15-18 százalékkal lett volna magasabb.

A program során 1,3 millió forint értékű hőszigetelőanyagot használtak fel. A megtakarítást figyelembe véve ez 12 év alatt térül meg, ami a befektetésre vetített évi 8 százalékos hozamnak is tekinthető. Az ásványgyapotszigetelés élettartama 50 év, ami alatt 5,7 millió forintot takaríthatunk meg.

Az összes hazai lakóingatlan, vagyis 4,3 millió épület mintegy 66 százaléka családi ház. Ebből a 2,83 millió épületből a Knauf Insulation szakértői szerint 2,5 milliót lenne érdemes energiahatékonysági állapota miatt szigetelni – vélik. Ennek ellenére a családi házak szigetelésére jelenleg nincs a panelprogramhoz hasonló, osztott finanszírozású energiahatékonysági program – szögezik le.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.