Rezsicsökkentés jöhet a parkolásban

Elégedett mobilparkolási rendszerével a Nemzeti Mobilfizetési (NMF) Zrt. A közterületi parkolás országosan egységes feltételeit július 1-én teremtette meg az állami monopólium, és vezetői szerint szolgáltatásaikban az eltelt egy hét alatt sehol nem volt fennakadás. Vagy ahol mégis akadtak hibák, a zavarokról ott nem a rendszer, hanem a partnerek tehettek. Mindebben azért biztosak, mert az első tapasztalatokat már összegezték. Ha pedig minden jól megy, jövőre jöhet a parkolási rezsicsökkentés.

Bizonytalan ígéretből vált valósággá az egységes mobilparkolás – jelentette ki Veres Mihály. Elég volt néhány nap tapasztalatszerzés és az NMF Zrt. vezérigazgatója számokban is büfé. Fejből sorolja: hazánkban évente 12 millió alkalommal, naponta 50-53 ezerszer parkolnak, és az ezért megszabott díjakat az autósok 50-54 százaléka mobilon fizeti.

A parkolási szolgáltatások július 1-i egységesítése tapasztalatai szerint nagyobb megrázkódtatást senkinek sem okozott, zavarok legfeljebb a mobil díjfizetés indításánál és befejezésénél használt telefonszámok előhívójának 810-ről 763-ra változtatása miatt voltak. De magyarázkodásra adott okot az is, hogy a mobiltelefon szolgáltatók hálózatai nem bírták a terhelést, a szöveges üzenetek, sms-ek gyakran feltorlódtak, az autós nem kapott választ a hálózattól. Így időnként nehéz volt eldönteni, hogy sikerült-e elindítani, vagy éppen leállítani a díjfizetést.

További kellemetlenséget okozott, hogy két mobiloperátor az egységes mobilparkolás indulásával párhuzamosan megemelte kényelmi díjait. A Vodafone a július 1-e előtti 75 forintos díjhoz egyszerűen hozzácsapta az NMF-nek parkolásonként járó negyven forintot, és 115 forintot számol fel ügyfeleinek. A Telenor szintén drágított, a társaság 99 forintra emelte kényelmi díjait. A 75 forintos tarifához egyedül a Telekom nem nyúlt.

Az NMF-nél ezzel együtt úgy tartják: az sms-küldésre épülő mobilparkolás a múlt, a jövő az erre specializálódott szolgáltatók okostelefonos alkalmazásainak használata. Ezeknél az applikációknál nincs kényelmi és üzenetküldési díj. Tehát olcsóbbak, és plusz szolgáltatásokat is kínálnak a felhasználóknak. Nem jelent gondot például, hogy a gazdasági társaságok a könyvviteli szabályoknak megfelelő számlát kapjanak.

Az állami mobilfizetési cégnél ezzel együtt a jövőt még várják, és annak is örülnek, hogy a parkolás országos egységesítése rendszerleállás nélkül lezajlott. Az új rendszerhez csatlakozó hat partnercég szolgáltatásai működnek, és az ellenőrzésben sem volt fennakadás. Az átállás idején a parkolóőrök toleránsak voltak, és figyelmeztették a jóhiszemű autósokat, de büntetés nem engedtek el senkinek.

Az ünneplés ezzel együtt nem tarthat sokáig: az NMF-nek fel kell készülnie a mobilparkolás augusztusi finomítására. A fővárosi közgyűlés ugyanis elfogadta a fizetési körzetek közti átparkolás rendjét szabályozó rendeletét. A július 15-én megjelenő rendelet augusztus 15-én lép hatályba. Az előkészületekre így már nincs sok idő. És dolgozni kell több jogszabályon is, például a mozgáskorlátozottak kedvezményeinek kezelését megoldó rendeleteken.

És ha ez nem lenne elég, vannak megvalósításra váró tervek is. Az NMF-nél azt mondják, rendszerük lehetővé teszi, hogy a szabálytalanul parkoló autósok ne kapjanak büntetést. Csak annyit kell elfogadniuk, hogy autójuk rendszámára a parkolóőr emeltdíjas mobilfizetést indít. Amit éppen úgy ki kell fizetni, mint a büntetést, de garantált, hogy a számla alacsonyabb lesz.

A legnagyobb jelentősége mégis a parkolási díjak felülvizsgálatának lesz. Veres Mihály szerint, ha a parkolási rendszer a következő hónapokban bizonyítja stabil működését, jövőre megkezdődhet a tarifák áttekintése. Aminek nyomán 2015-ben akár csökkenhetnek is a közterületi parkolás díjai.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.